Aki csütörtök délután a budapesti rákospalotai temetőben járt, drámai pillanatnak lehetett szemtanúja. A közkedvelt televíziós, Rózsa György ugyanis egy szerencsétlen esés következtében olyan rossz állapotba került, hogy majdnem elvesztette az eszméletét, nem tudott lábra állni. Ez is érdekelhet: Cinthya Dictator megszegte a Louvre szigorú szabályait, majdnem kidobták a múzeumból
A szemtanúk szerint a helyszínre siető kapuőrök először megpróbálták felemelni Rózsát, de látták, hoy nagy a baj, ezért azonnal mentőt hívtak, írja a Bors. A tévést szirénázó mentő vitte a Baleseti Intézetbe, ahol azonnal kivizsgálták, és sokkoló diagnózist közöltek vele: eltört a csípőcsontja, azonnal műteni kell.
„A hír igaz, Bujtor doktor úr és profi csapata már meg is operált – mondta a Bors megkeresésére Rózsa György. – Valamivel már jobban vagyok, de nagyon nehéz beletörődnöm abba, hogy valószínűleg egy évig tartó rehabilitáció vár rám. Jó ideig kerettel, majd hat hét múlva bottal tudok majd járni. Nagyon elkeseredtem, szeptember 3-án indultam volna Franciaországba a barátaimmal… Az új könyvem írását sem tudom így folytatni. Szerencsémre, Por Gyula professzor úr a kérésemre, a hétfői naptól áthelyeztet az Országos Rehabilitációs Intézetbe, ott jó kezekben leszek.”
A hírportál információi szerint Rózsa György tényleg jobban van. Az osztályon a nővérek azt mondják, hogy a műsorvezető még a betegágyon fekve is teszi a szépet a nővéreknek, folyamatosan udvarol és meglepően vidám.
Ezek az aktuális sztárhírek is érdekelhetnek:
Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…
A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…
Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…