Kezdődik a visszaszámlálás: felállítottak a Rockefeller Center karácsonyfáját

Írta:
Drive Me Baby

Megérkezett New Yorkba a Rockefeller Center karácsonyfája. A 12 tonnás fenyőfa egy Marylandben élő család háza mellett állt. Korábban még sosem választottak fát ebből az államból. A fenyő tetejére egy 400 kilogrammos, kristályokkal borított csillag kerül majd. Ez is érdekelhet: Idén lesz Vörösmarty téri karácsonyi vásár, de nem mehet bárki

A Manhattan szívében található Rockefeller Center karácsonyfája az egész világot ámulatba ejti évről évre. Az első fát 1931-ben a Rockefeller-központnál dolgozó építőmunkások  állították. Az legelső fenyő egy 6 méter magas balzsamfenyő volt. A központ karácsonyfájának fényeit hagyományosan New York polgármestere gyújtja meg december 1-jén. Az eseményt az NBC élőben közvetíti.

Fotó: MTI/AP/Diane Bondareff

A 85 éves fa egy Elktonban élő család háza mellett állt, és már tartottak tőle, hogy egy vihar kidönti. A fát Rockefeller Center főkertésze választotta ki a New York-i karácsony díszének, és csütörtökön vágták ki. A lucfenyőt több mint 50 ezer, színes lámpa díszíti majd. A 24 méter magas fa január elejéig áll majd Manhattan szívében. Ezt se hagyd ki: Üdítőital készül a karácsonyfákból. Igen, jól olvastad, ez nem elírás!

Fotó: MTI/AP/Diane Bondareff

Tavaly a Rockefeller Center karácsonyfája egy, a New York állambeli Oneontában kivágott norvég lucfenyő volt. Mindenki meghatódott, amikor kiderült, hogy ágai között egy kisbagoly fészket rakott és a kivágott fával utazott egészen Manhattan központjáig.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: 

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.