Október 21-én adják át a közönségnek azt a hat éve épülő dubaji óriáskereket, ami a világ legnagyobb ilyen építménye lesz. A látogatóknak lehetőségük lesz akár egy háromfogásos vacsorát is elfogyasztani az óriáskerék egyik különleges kabinjában utazva. Ezt se hagyd ki: Újabb világszenzáció Dubajban: átadták a világ legmagasabb körhintáját
A 250 méteres Ain Dubai 82 méterrel magasabb, mint a világ jelenlegi legmagasabb működő óriáskereke, a Las Vegas-i High Roller, és közel kétszer akkora, mint a London Eye, amely 135 méterével magasodik a Temze fölé, írja a CNN.
A 48 kabin mindegyikét 40 fő befogadására tervezték, vagyis egyszerre akár 1750 ember is utazhat az Ain Dubai-on. Na, persze nehogy azt hidd, hogy a dubaji óriáskerék egy egyszerű, pár perces élmény. Nem, ebben a városban minden egy fokkal több és jobb. Az utasok választhatnak, hogy a 38 perces kört a három elérhető típusú kabin közül melyikben kívánják eltölteni. A legolcsóbb jeggyel az úgynevezett standard kabinban élvezhetjük az elénk táruló csodálatos panorámát. Ha egy kicsit exkluzívabb élményre vágynánk, akkor választhatjuk a VIP kabint, amiben egy bár is helyet kapott, vagy éppen a magán kabint, amelyben háromfogásos vacsorát is elfogyaszthatunk az óriáskerék két teljes fordulata alatt. Sőt, egy instagramos bejegyzés alapján az sincs kizárva, hogy a jövőben egy teljes éjszakát is el lehessen tölteni a város felett keringő óriáskeréken.
Dubaj legújabb csúcstartó látványossága egy sor Guinness-rekorder látványossághoz csatlakozik a városban. Itt található ugyanis a világ legmagasabb épülete, a Burj Khalifa, a világ legmagasabban épült étterme és feszített víztükrű medencéje, a világ legnagyobb szökőkút-show-ja, a világ leggyorsabb hullámvasútja és még sorolhatnánk. Példa: Ez szenzációs! Dubajban még a szökőkút is világrekorder méretű
Ezeket se hagyd ki:
Képek: aindubai.com
Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…
Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3, és nem is akárhogyan…
A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini…
A Kia a PV5 Passenger új, 6 és 7 üléses változataival tovább bővíti Platform Beyond…
Egy fotó, ami beindította a találgatásokat Az Audi nem aprózta el az új Nuvolari bemutatását.…
Dupla győzelem és dominancia a magyar hétvégén A Ducati 33 éves klasszisa 266 napnyi szünet…