Az otthoni edzés is lehet ugyanolyan hatásos, mint az edzőtermi?

Írta:
Drive Me Baby

A jelenlegi járványügyi helyzetben, amikor több időt tudsz otthon tölteni, tökéletes alkalom arra, hogy megalapozd vagy éppen megtartsd az edzettséged. Szerencsére a legtöbb konditermi gyakorlat megvalósítható az otthoni edzés keretei között is. De mivel otthon hajlamosabbak vagyunk eltunyulni, fontos, hogy legalább heti 3-4 alkalommal szánjunk 45-60 percet az edzésre. Ugyanis ennyi terhelés szükséges ahhoz, hogy alkalmazkodást váltsunk ki a testünkből, aminek eredményeképp az elkezd fejlődni, izmokat építeni, ezáltal pedig zsírt égetni és gyorsítani az anyagcserét. Az edzések között legyenek vegyesen erősítő és állóképesség-növelő gyakorlatok, ezeknek a kombinációja nyújtja ugyanis a leglátványosabb eredményt.

Az otthoni edzés a gyerekeknek is jót tesz

Ha kezdő, esetleg újrakezdő vagy, akinek az elmúlt évben a sport nem volt szerves része az életének, nincs több kifogás. Itt az idő, hogy elkezdd! Heti 2-3 alkalommal már egy könnyű otthoni edzés is nagyban hozzájárul az egészségesebb életmód elősegítésében. A szervezeted minden bizonnyal elszokott az effajta igénybevételtől, így már egy kisebb mértékű terhelés is kizökkentheti a komfortzónából, amit az első néhány alkalom után főleg az izomláz mértékéből vehetsz észre igazán. Ha azonban túllendültél az első néhány nap megpróbáltatásain, már egyre kevésbé fog megterhelni a testedzés.

Könnyen elvégezhető feladatokkal az otthoni edzés a gyerekek számára is szórakoztató lehet (Fotó: Ushakova/Pexels)

Ha gyerek is van a családban, mozogjatok együtt, hiszen a távoktatás és az esetleges karantén miatt számára is kiesik a rendszeres mozgás, amit egészsége érdekében szükséges pótolni. A lényeg, hogy ha egyszer elkezdtétek, ne hagyjátok abba! Már egy kevés, közepes intenzitású testmozgás is csodákra képes, amivel jelentősen javíthatjátok egészségeteket.

 

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.