A koronavírus minden ember, vállalat és intézmény életében gyökeres változásokat hozott. A karitatív szervezeteknek is gyorsan kellett reagálniuk a helyzetre. Azok, akik eddig is nehéz helyzetben voltak, most még kiszolgáltatottabbak lettek. Ráadásul most olyan közösségek is nagyobb támogatásra szorulnak, amelyek eddig nem voltak közvetlenül veszélyeztetve. A közel 140 éve működő Magyar Vöröskereszt ezeket figyelembe véve alakította át és alakítja folyamatosan munkáját, amihez szerencsére több oldalról is kapnak segítséget. De civilként mi magunk is segíthetjük a szervezet munkáját.
„A veszélyhelyzet kihirdetését követően jelentősen lecsökkent véradó eseményeink száma, ezek pótlása rendkívüli kihívás a szervezet számára. Megnőtt az igény az intézményes és a lakossági segítségnyújtó szolgáltatásainkra, programjainkra egyaránt. Miközben nagyon fontos odafigyelnünk a klienseink, önkénteseink és munkatársaink védelmére és egészségére is” – mondta Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.
Fontos felhívni a figyelmet, hogy a véradást a veszélyhelyzet alatt is szervezi a Magyar Vöröskereszt, természetesen a biztonsági előírásokat betartva. Véradókra folyamatosan szükség van és lesz is a járvány alatt. Aki vért ad, az egyik legközvetlenebb módon támogatja a hazai egészségügyet.
Sokan kérdezik, hogyan tudnának még hozzájárulni a Magyar Vöröskereszt munkájához, a rászorulók támogatásához. „A leghatékonyabb segítség a jelen helyzetben a pénzadomány, melyet honlapunk online adományozási felületén keresztül, vagy bankszámlára való átutalással juttathatnak el hozzánk támogatóink. A pénzadományokat könnyen továbbítani tudjuk megyei szervezeteinknek, melyből munkatársaink az ország minden pontján a helyi aktuális igényekre reagálva állíthatnak össze segélycsomagokat vagy vásárolhatnak eszközöket. Főként tartós élelmiszerrel, tisztálkodószerekkel, tisztítószerekkel támogatjuk a nehéz helyzetbe került embereket, családokat. Valamint az ország több pontján segítjük az Országos Mentőszolgálat munkáját étkeztetéssel, szállítási kapacitással és a határátkelőhelyeken testhőmérséklet-méréssel” – tájékoztatott Török Diána, a szervezet vállalati kapcsolatok és adománykezelési szakmai vezetője.
Szintén nagyon jól jönnek a véradással, önkéntes munkával, hiteles forrásból származó tájékoztató anyagok megosztásával kapcsolatos hozzájárulások. És fontos megemlíteni az empátiát is, különösen az odafigyelést az idősek és a közösségeik iránt. Akár a Magyar Vöröskereszt és az egyik üdítőitalgyártó által kezdeményezett „Hová tetszik menni?” plakátok kihelyezésével és azon keresztüli felajánlásokkal – a konkrét pénzadományokon kívül.
További információt a Magyar Vöröskereszt munkájáról a szervezet honlapján, vagy az alábbi Facebook oldalon kaphatsz.
A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…
Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…