Az előzetes hírek alapján hamarosan érkezik az EU-s védettségi igazolvány. Ez pedig egyet jelent a szabad nyaralás nyújtotta lehetőséggel. Nem csoda hát, hogy minden ország jó előre jelezni kezdete, milyen beutazási feltételekkel várja a kisgyermekkel érkező családokat. Mutatjuk, hogy a gyerekekre milyen szabályok vonatkoznak a koronavírus által nehezített nyaralás során.
Nyaralás a koronavírus idején

Ausztria
A negatív teszteredménnyel érkező turisták esetében is szükséges 48 órán belül antigén tesztet bemutatni, vagy pedig 72 órán belüli PCR tesztet végezni. Ha nem ezzel az igazolással érkeznénk, akkor sincs baj, a lényeg, hogy a határátlépést követő 24 órán belül mutassuk be. Ez az előírás azonban nem vonatkozik a 10 évnél fiatalabb gyerekekre. 10 és 18 év között azonban, akik nem rendelkeznek oltási, vagy védettségi igazolvánnyal, szintén tesztet kell végeztetniük. Ha pedig Ausztria lesz a nyári úticélod, akkor ezeket a nemzeti parkokat ne hagyd ki: 5+1 lélegzetelállító nemzeti park Ausztriában, amit neked is látnod kell
Belgium
Bulgária
A belépéshez 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt szükséges. De elfogadnak 48 óránál nem régebben kiállított, hivatalos szerv által is jóváhagyott antigén gyorstesztet is. 5 éves korig a gyerekeknek erre azonban nincs szükségük, de a 18 éven aluliak csak tesztelés után léphetnek be az országba.
Ciprus
12 éves kor alatt nem áll fent semmiféle tesztelési kötelezettség, ami a gyerekeket illeti.
A további országokat a következő oldalon találod!

Godzilla berobban a Forma–1-be: a Haas elképesztő együttműködést jelentett be
A Haas F1 Team egy igazán különleges húzással rukkolt elő: egész szezonon át tartó együttműködést kötött a legendás japán stúdióval, a Toho Co.-val – és vele együtt minden idők egyik

Tömegesen látogattak ki az érdeklődők a Geely standjára az AMTS-en
A márka kimagasló ár/érték arányú, környezettudatos modelljei alapjaiban rajzolhatják át a magyarországi újautópiacot. Az új energiás (plug-in hibrid és tisztán elektromos) meghajtások és a biztonsági technológiák vezető fejlesztőjeként ismert Geely

Új technológiát, nagyobb hatótávolságot és limitált kiadást kínál az elektromos Ford Explorer
Az új, limitált kiadású elektromos Explorer Collection egyedi dizájnjához és gazdag felszereltségéhez a sportolók és sportfelszerelések világából merítettek ihletet a tervezők. Az új lítium-vasfoszfát (LFP) akkumulátor és a továbbfejlesztett elektromotor

