50 évesen anya lett a világhírű szupermodell, Naomi Campbell

Írta:
Kámány Andrea

A jelek szerint az 50 éves Naomi Campbell anyuka lett. Legalábbis erről árulkodik legutóbbi Instagram posztja. Mutatjuk a képet és a sejtelmes bejegyzést is.

Anya lett Naomi Campbell

Az 50 éves szupermodell igazi meglepetéssel örvendeztette meg követőit. Kedden reggel Naomi Campbell ugyanis egy megható képpel közölte: édesanya lett. A Page Six külföldi lapnak egy bennfentes már nyilatkozott is a kiposztolt fotóval kapcsolatban. Elmondta, hogy Naomi már nagyon régóta édesanya akart lenni, és végtelenül hálás a sorsnak, hogy ez most végre meg is történt. Ugyan már régóta számos csöppség veszi körül, hiszen jónéhány barát és rokon gyermekének a keresztanyja, ám ez mégsem pótolja a saját család alapítását. Azt azonban, hogy ki az édesapa, vagy hogy béranya hordta-e ki az újszülöttet egyelőre nem tudni. Egy azonban biztos: Naomi nagyon jól titkolta mindenki előtt, hogy édesanya lesz.

A szupermodell képén egy újszülött pici lába látható, amelyet édesanya, Naomi Campbell tart. Alatta pedig egy megható üzenet is olvashatunk:

„Ez az áldott kis apróság engem választott, hogy az anyukája legyek. Megtisztelő, hogy ez a szelíd kis lélek az életem része lehet. Nem is tudom szavakkal leírni azt az életre szóló köteléket, amelyen most osztozunk az én kis angyalommal. Nincs nagyobb szeretet.”

A hír már csak amiatt is meglepte a követőket, mivel a szupermodell anyuka 2019-ben azt nyilatkozta, egyelőre nem áll készen az anyaságra. Mi minden esetre gratulálunk az újdonsült szerepéhez, reméljük hamarosan egy közös képet is láthatunk a világsztár anyukáról.

További sztárhíreinket itt találod: 

(forrás: sixpage.com)

Kámány Andrea

Friss

  • Hírek

Nem vicc: macskát kell hajtogatniuk a Lexus mestereinek, 60 ezer órát gyakorolnak

A Lexusnál a tökéletesség munkaköri követelmény. A legmagasabb elérhető szint a Takumi mester. Olykor 25–30…

2026. 09. 21.
  • Tech

A mémekre válaszolunk, köszönni viszont elfelejtünk

Menő vagy ciki az AI által generált mém? Kinek küldhetünk hangüzenetet, és ki az, aki biztosan nem…

2026. 09. 20.
  • Trend

Nehéz a lányoknak elindulnia tudományos pályán, de a példaképek inspirálnak

A példaképek nemcsak inspirálhatnak, hanem a továbbtanulással és pályaválasztással kapcsolatos döntéseinkre is hatással lehetnek. Egy…

2026. 09. 20.
  • Autók

Az AI sem tudja elhitetni, hogy ilyen Jeep létezik

Az új Jeep Avenger már eddig is komoly karriert futott be Európában, most pedig egy…

2026. 09. 19.
  • Autók

Az Astra is felveszi a GSE-gúnyát: sportosabb lesz az Opel kompaktja

Az Opel nem lassít a GSE-offenzívával: a Mokka GSE és a Corsa GSE után hamarosan…

2026. 09. 18.
  • Egyéb

Keanu Reeves tényleg őrült módon vezette a Plymouthot a John Wick 4-ben

A John Wick: 4. felvonás egyik legőrültebb autós jelenetében nem egy kaszkadőr ült Keanu Reeves…

2026. 09. 18.