A MOL segít, hogy a szilveszter éjjel elkóborolt kutyák minél előbb hazajussanak

Írta:
Drive Me Baby

Házi kedvenceink egyik legnehezebb időszaka a szilveszter, a sok tüzijáték és petárdázás miatt. Az erős fény- és hanghatás sokkolóan hat az állatokra, akik emiatt rémületükben elkóborolhatnak. Éppen ezért 2022 első felében országszerte immár 150 MOL töltőállomáson lesz ingyenes mikrochip-leolvasó, megkönnyítve az elkóborolt állatok minél előbbi hazajutását. Tipp: Ezért ne ültesd a gyereket télikabátban az autós gyerekülésbe!

A mikrochip-leolvasók segítségével ebben az évben több ezer kutyát sikerült azonosítani

Csak tavaly szilveszter éjszaka 58 kutyát vittek be a töltőállomásokra – többségük gyorsan vissza is került gazdájához. A mikrochip-leolvasók egész évben nagy segítséget jelentettek, hiszen több mint ezer kutyát sikerült azonosítani a MOL töltőállomásokon. A mikrochippel nem rendelkező kutyákat vagy örökbe fogadták, vagy a helyi menhelyre kerültek. Mindez csak a jéghegy csúcsa: két éve a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet már az új év első két napján 578, egy hét alatt pedig több mint ezer elkóborolt állatról kapott bejelentést.

Amellett, hogy immár 150 MOL töltőállomáson működik mikrochip-leolvasó, a kutakra a vásárlók négylábú családtagjai évek óta betérhetnek, így többé nem kell az autóban hagyni a házi kedvenceket, ha utazásaik során megállnak, hogy felfrissüljenek (Fotó: MOL)

A MOL 2018 májusában kezdte meg együttműködését a Vigyél Haza Alapítvánnyal. Azóta több ezer elkóborolt kutyának próbáltak segíteni a MOL-kutakon, és a mikrochip-leolvasóknak köszönhetően az állatok több mint kétharmada vissza is került gazdájához. Tízből nyolc kutya jellemzően vidéken kóborol el. A mikrochip-leolvasóval rendelkező helyszínek listája elérhető a Vigyél Haza Alapítvány kutyakereső alkalmazásában, valamint a MOL töltőállomás-keresőn.

A napokon át tartó szilveszteri petárdázástól, tűzijátékoktól megriadt kutyák kóborlásáról és szerencsés hazatalálásukról a MOL támogatásával egy kisfilm is készült, amely ide kattintva tekinthető meg.

Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.