A helyszíni intézkedést követően számítani kell még arra is, hogy további eljárásban – legyen az büntetőeljárás, vagy szabálysértési eljárás – vizsgálni fogják, hogy a jogosítvány elvételének alapjául szolgáló tényállás megvalósult-e vagy sem? Amennyiben igen, akkor a marasztaló határozatban – a további jogkövetkezmények rögzítésén túl – rendelkezni kell arról is, hogy a járművezetéstől való eltiltás milyen időtartamra szól
Egyébként a helyszínen elvett jogosítványt – az ok megjelölésével együtt – az intézkedő hatóság megküldi az elvétellel érintett lakcíme szerint illetékes közlekedési hatóságnak. Ez hoz döntést arról, hogy a jogosítványt visszavonja, bevonja, vagy a jogosultság szünetelését megszünteti.
Külföldön is számítani lehet a fentiekhez hasonló esetekben a jogosítvány helyszíni elvételére. Ugyanakkor ezt minden állam, a maga jogszabályai alapján rendezi. Fontos azonban, hogy sok esetben a jogosítvány elvétele, valójában a bírság megfizetésének biztosítékát jelenti, nem pedig a járművezetéstől való eltiltást. Ha ilyen történik külföldön, akkor az adott ország irányadó jogszabályai alapján ítélhető meg a konkrét eset is.
Szerző: dr. Burján Zsuzsanna
Forrás: D.A.S. Jogszervíz
Oldal: 1 2
Változatos színeivel és hűvösebb napjaival az ősz sokak kedvenc időszaka az évben. Az évszak azonban…
Az európai autóipar komoly kihívásokkal küzd, miközben a kínai gyártók egyre gyorsabban zárkóznak fel, sőt…
MINI Cooper Paul Smith Edition teszt, ezúttal kicsit másképp. Több mint húsz év vezetés és…
Ki ne adna szinte bármit azért, hogy örökké fiatal maradjon? Egy új TikTok-trend szerint az…
Az új EQS a Mercedes-Benz technológiai zászlóshajójaként és a márka legfejlettebb, tisztán elektromos luxuslimuzinjaként továbbra is mércét…
A Lexus koppenhágai bemutatóján először a részletek tűntek fel. Aztán vezettem az új ES-t, beültem…