Mate Rimac szerint rossz irányba száguld Európa: nem nagyobb kijelző kell, hanem valódi luxus

Az európai autóipar komoly kihívásokkal küzd, miközben a kínai gyártók egyre gyorsabban zárkóznak fel, sőt bizonyos területeken már meg is előzték európai riválisaikat. Mate Rimac szerint azonban nem az a megoldás, hogy Európa megpróbálja lemásolni azt, amiben Kína erős. Éppen ellenkezőleg: szerinte azt kellene újra felfedeznie, amiben az európai autógyártóknak hagyományosan komoly előnyük volt.

Kevesebb óriási kijelző, kevesebb érintésérzékeny felület, kevesebb technológiai verseny – és több valódi luxus, igényes anyag, kézműves munka és egyediség.

A Bugatti vezetője egy Rolls-Royce Silver Seraph, vagyis a Bentley Arnage egyik közeli rokona mellett szemléltette, mire gondol. Az autó utasterében a bőr, a fa és a többi prémium anyag nem egyszerűen azért van jelen, hogy jól mutasson egy prospektusban. Ezek az anyagok adják azt az érzést, amitől egy luxusautó valóban különlegesnek tűnik. És éppen ez az, amit Rimac szerint az európai autóipar kezdett szem elől téveszteni.

Mára a kijelző lett a luxus mércéje

Az autóipar az elmúlt években látványosan rákapcsolt a digitalizációra. Egyre nagyobb képernyők jelentek meg a műszerfalakon, a korábbi fizikai kapcsolók egy részét érintőfelületek váltották fel, a gyártók pedig büszkén számolnak be arról, mennyi számítási teljesítmény dolgozik az új modelljeikben.

Csakhogy ettől még egy autó nem feltétlenül lesz luxusautó. Egy 12 colos kijelző ugyanis továbbra is csak egy 12 colos kijelző. Lehet egy 30 ezer eurós családi crossoverben, de akár egy 300 ezer eurós luxusautóban is. Sőt, könnyen előfordulhat, hogy az olcsóbb modellben még nagyobb is van.

A technológia önmagában tehát nehezen teremti meg azt az exkluzivitást, amelyért a vásárló hajlandó sokszoros árat fizetni. Rimac szerint Európának ezért inkább meg kellene találnia a saját helyét az autóiparban, ahelyett hogy mindenáron ugyanabban a versenyben próbálna győzni, amelyben a kínai gyártók rendkívül erősek.

Svájci órák négy keréken?

A Bugatti vezetője erre egy érdekes párhuzamot is felhoz: Svájcot. A svájci óragyártók nem azzal próbálták megnyerni a világot, hogy a lehető legolcsóbban készítenek minél több órát. Éppen ellenkezőleg. A kézművességre, a minőségre, az exkluzivitásra és az egyediségre építettek, miközben viszonylag kis darabszám mellett is hatalmas értéket tudtak teremteni. Rimac szerint az európai autógyártóknak hasonló irányt kellene keresniük.

A prémium szegmensben ez különösen logikusnak tűnik. Egy Bugatti, Rolls-Royce vagy Bentley vásárlója ugyanis nem pusztán egy közlekedési eszközért fizet. Az autó értékének része a ritkaság, a kézzel készített részletek, az anyagok minősége és az az érzés, hogy valami olyasmit birtokol, amiből nem készül több százezer darab.

Hasonló gondolat bizonyos BMW-, Porsche- vagy Mercedes-modelleknél is működhet. Az igazán magasra pozicionált autók esetében ugyanis nem feltétlenül az a döntő kérdés, hogy ki kínálja a legnagyobb kijelzőt vagy a leggyorsabb töltést, inkább az, hogy melyik autó tud különlegesebbnek érződni.

Csakhogy nem minden lehet Bugatti

Rimac gondolatmenete azonban egy fontos ponton már kevésbé egyszerű. Az európai autóipar ugyanis nem kizárólag Bugattikból, Rolls-Royce-okból és Bentleykből áll.

Nem lehet egyik napról a másikra luxusautóvá változtatni a Volkswagent, majd azt várni, hogy a vásárlók milliói továbbra is ugyanúgy megveszik a Golfot. A Renault sem teheti minden Clióba a legdrágább bőrt és karbonbetéteket, ahogy a Škoda sem alakíthatja az Octaviát egy négykerekű svájci órává.

Még a prémiumgyártóknak is szükségük van olyan modellekre, amelyek nagyobb mennyiségben készülnek és szélesebb vásárlói kör számára elérhetők. Az autógyárakat ugyanis nem lehet kizárólag néhány tízezer rendkívül drága autóval működtetni. Ezért az európai autóipar problémájára önmagában a luxus sem lehet univerzális megoldás.

Nem biztos, hogy mindenki óriási kijelzőt akar

Abban viszont nehéz vitatkozni Rimaccal, hogy Európának nem feltétlenül kellene minden kínai trendet automatikusan követnie.

Valóban érdemes feltenni a kérdést, hogy a vásárlók tényleg egyre nagyobb kijelzőket szeretnének-e, vagy csak az autógyártók próbálják ezt elhitetni velük. Ahogy az is kérdéses, hogy önmagában a néhány perccel gyorsabb töltés vagy a még több szoftveres funkció elegendő-e ahhoz, hogy egy autó vonzóbb legyen.

A probléma az, hogy a kínai autógyártók közben már nem csak az olcsóbb kategóriában jelentenek kihívást. Egyre több olyan modelljük van, amely látványos utasteret, igényes anyagokat, fejlett technológiát és prémiumszintű felszereltséget kínál olyan áron, amellyel az európai gyártóknak egyre nehezebb versenyezniük.

Vagyis az sem működik, hogy Európa egyszerűen elveszi a kijelzőket, beletesz több bőrt és fát, majd kijelenti: kész, megvan a luxus.

Európának nem feltétlenül Kínát kell legyőznie

Mate Rimac felvetése ezért inkább iránytűként érdekes, mintsem minden európai autógyártóra alkalmazható receptként. Európának nem feltétlenül abban kellene megpróbálnia legyőzni Kínát, amiben a kínai gyártók már rendkívül erősek. Nem biztos, hogy a legnagyobb kijelző, a leggyorsabb töltés vagy a leghosszabb funkciólista lesz az, ami végül megmenti az európai autóipart.

Sokkal fontosabb kérdés lehet, hogy mitől lesz egy európai autó olyan termék, amelyért a vásárló valóban hajlandó többet fizetni. A Bugatti esetében erre egyszerű a válasz: exkluzivitás, kézművesség, különleges anyagok és egészen elképesztő árcédula.

A Volkswagen, a Renault, a Škoda, a BMW vagy a Mercedes esetében viszont már jóval összetettebb a képlet. Egy dolog azonban biztos: lehet, hogy az autóipar következő nagy luxusforradalma nem egy újabb kijelzővel kezdődik.

Forrás: motor1.com