A Mercedes legikonikusabb modellje készen áll az elektromosításra

Írta:
Drive Me Baby

Végre elérkezett a várva várt pillanat! A Mercedes-Benz az utóbbi időben egyre nagyobb lendülettel villanyosítja meglévő modellpalettáját, és nagyon úgy néz ki, hogy ez alól a legendás és időtlen G-osztály sem lesz kivétel. A képeken látható elektromos G-Wagon még nem a végleges gyártási verzió, ez még csak a Mercedes EQG koncepció. Ez alapján már lehet egy elképzelésünk arról, milyen elképesztő autó lesz az elektromos G-osztály. Tipp: Fucsovics Márton teniszező megkapta gyerekkori álomautóját, egy Mercedes G-osztályt

A Mercedes G-osztályt is elérte az elektromobilitás szele

Az EQG természetesen éppen úgy néz ki, ahogyan egy G-Wagont elképzelünk: megtalálható rajta a lépcsőkeret és a hamisítatlan dobozos karosszéria. Az utastér magasan helyezkedik el, hátul pedig ott figyel az első ránézésre meglehetősen különös formájú pótkerék. Elölnézetből az ikonikus kerek fényszórók néznek vissza ránk, így nem is kérdés, hogy egy G-osztályt látunk. Ez a G-osztály, azonban mégis merőben más, mint az eddigiek.

Belsőégésű motor nélkül klasszikus hűtőrácsra a Mercedes EQG-nek már nincsen szüksége, így azt egy digitális panel váltja. A megvilágított kék négyzetek ettől függetlenül az ismerős rácsos megjelenést kölcsönzik az autónak, amit a középen elhelyezett 3D-hatású Mercedes-csillag koronáz meg. A frontrészt egy fehéren megvilágított szegély és persze a kerek LED-fényszórók teszik teljessé.

Az autó teljes egészén végigfutnak a LED-csíkok

Bár a Mercedes EQG koncepción megtalálható az elmaradhatatlan hátsó abroncstartó, formájából ítélve kijelenthetjük, hogy az bizony nem egy pótkerék, hacsak a Mercedes újra nem alkotta a kereket… Valójában ez egy külső tároló doboz, ami nem mást rejt, mint az autó töltéséhez szükséges kábelt. Ezt se hagyd ki: Ha létezik tökéletes Batmobil, akkor az a Vision Mercedes-Maybach 6

A Mercedes G-Wagon elektromos verziójának bemutatója a következő oldalon is folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Maserati kínai kézbe kerülhet? A BYD már európai gyárakat és legendás márkákat figyel

A kínai BYD már régen túlnőtt azon, hogy egyszerűen csak elektromos autókat gyártson. A vállalat…

2026. 05. 21.
  • Autók

Opel Mokka GSE Rally: brutális erővel érkezik az elektromos rali új királya

Az elektromos rali eddig sem volt unalmas, de az Opel és az ADAC most új…

2026. 05. 21.
  • Autók

Éjszakázás indul: sprinthétvégével tér vissza a Forma–1 Kanadában

Alig ért véget a 24 órás Nürburgring, három hét szünet után újra felbőgnek a motorok,…

2026. 05. 20.
  • Hírek

Gyorshajtunk és gyarkan álmosan vagy telefonozva vezetünk

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 20.
  • Celeb

Zene, terápia, szabadság négy keréken: Péter Szabó Szilvi a volánnál

Péter Szabó Szilviről mindenki tudja, hogy az éneklés és a zene az élete középpontjában áll.…

2026. 05. 20.
  • Beauty

A polctól a forrásig – új szintre lép az átlátható vásárlás

Az egyre összetettebb globális beszállítói láncok miatt a termékek útja sokszor szinte láthatatlan a vásárlók…

2026. 05. 19.