Hosszas betegeskedés után, péntek hajnalban meghalt Törőcsik Mari.
Életének 86. évében érte a halál Törőcsik Marit. A színésznő hosszas betegeskedés után, péntek hajnalban örökre távozott. A háromszoros Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla díjas, érdemes és kiváló művészt a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjának halálhíre az egész országot megrendítette. Egy újabb legenda, a színjátszás újabb meghatározó szereplője távozott. Számos pályatársa, politikus és neves személy is részvétét fejezte ma ki.
Törőcsik Mari tüdőgyulladás miatt került kórházba, hat héttel ezelőtt. Néhány hete még úgy nyilatkozott a színésznő, hogy jobban érzi magát és az eredményei is javulnak. Sajnos azonban a várt javulás mégsem következett be, Törőcsik Mari már nem tudott hazatérni szeretett otthonába.
A színészlegenda 2018-ban arról nyilatkozott, hogyan szeretné, ha majd temetését intéznék. Erről Bérczes László beszélgetőkönyvében számolt be részletesen. Egyetlen egy vágya volt csupán: a túloldalon találkozni mindennél jobban szeretett férjével, Maár Gyulával. A kérését a következőképpen tolmácsolta a magyar színészlegenda:
„Végrendelkezek, ember! Xavér lejön nekem orgonálni és egy pélyi elemista, negyedik-ötödikes kisdiák felolvas egy Pilinszky-verset. Terézre bízok mindent. A lányomban megbízom. Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom, doktor Szongoth Mariann mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. Maár Gyula meg én. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.”
A Nemzeti Színház Hajóorrában felállított emlékhelyen mindenki leróhatja tiszteletét ezen a héten, minden nap 10 és 21 óra között.
További sztárhíreinket itt éred el:
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…
Egy ID.7-tel indultam a Nordschleiféhez, és közben rájöttem valamire Oda-vissza nagyjából 2300 kilométer várt rám,…