Úgy tudom, te is szoktad javítani. Hol tanultál meg autót szerelni?

rx8 sportkup női tulajdonosIgazából nem tanultam, egy izzó- olaj- vagy gyertyacserétől sosem ijedtem meg. Úgy gondolom, hogy az én autóm, ha ennyit nem tudnék megcsinálni, akkor nem is szeretném eléggé. Az igazi szerelésre pedig, ahol nyakig olajos lesz az ember, rákényszerültem. Egyszer ugyanis miután nyolc hónapot állt a Mazda RX8 (önhibáján kívül tönkrement a motorja), egy új motort csináltattam neki Angliában. Itthon belerakattuk, viszont nem sikerült jól a “szívátültetés”. Folyton lefulladt, nem volt alapjárata, állandóan betorpant bizonyos fordulaton. Ekkor hazahoztuk és a kezembe vettem a dolgokat.

Mit tettél?

Külföldi Mazda RX8 fórumokat böngésztem, jobban belemerültem a működésébe. Közben kaptam az instrukciókat attól is, aki a motort összerakta, többen próbáltak segíteni, de valahogy nem mentünk semmire. A gyújtást, vákuumcsöveket, légtömegmérőt, és nagyon sok mindent kicseréltem. Minden napom a motortérben üldögélve telt. Szétszedtem, majd összeraktam, de nem tűnt fel semmi, ami rossz lehet. Aztán egyszer csak egy olyan alkatrészt is lebontottam, amit addig nem, és eljutottam a hiba forrásáig. Innentől nem szeretném lelőni a poént, hiszen egy nagyon szuper csapat tagja vagyok. Ez pedig a Wankelblog, ahol próbálunk a saját bőrünkön tapasztalt hibákból kiindulva tanácsot adni és esetleg bemutatni ezt a “rettegett” típust. Ez a sztori készülőben van és ott lehet majd elolvasni. Tehát, ha valaki kíváncsi, milyen az élet Wankel-szívvel, látogasson el wankelblog.hu oldalra.

mazda rx8 szerelés javítás

A Mazda RX8 az első autód?

Igen, Artúr az első autóm. A férjemnek volt egy BME e46 Touringja, amit szépítgetett, de sajnos nyűgös volt a motorja, hosszadalmas kínlódás után róla lemondtunk. Nagyon szerettem vezetni, hiszen minden nagyon személyreszabott benne, és nagyon kényelmes. Sosem felejtem el, hogy 300 km után átültünk az RX8-ból a  BMW-be, és akkora megkönnyebbülés volt. Hiába imádom a Mazda RX8-at, mégiscsak egy sportkupé. Az e46-nak egyébként már megvan az utódja, egy BMW e39 530D, amit szintén nagyon szeretek, ő a férjem projektje. A legnagyobb szolgálatot azonban a kis Renault Cliónk teszi, hiszen ő a napi használatos járgányunk.

mazda hátulról

A következő oldalon megtudhatod, milyen vállalkozást indított Ari és férje közösen.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2
3
4