martonvásár
(Fotó: martonvasar.hu)

Budapesttől alig egy órányi autóútra található Martonvásár, amely többek között a gyönyörű Brunszvik-kastélyról, valamint a hozzá tartozó angolparkról híres. Akár kisgyerekes családként, akár barátokkal vagy a párunkkal látogatnánk el ide, nem fogunk csalódni. Tökéletes kiszakadás a városi zajból és pihentető megérkezés egy szinte mesebeli kastélyba, amelynek története szintén mesébe illő.

A Brunszvik-kastély története

(Fotó: Petrazworld)

Martonvásár fő látványossága évszázadok óta áll itt, 1758-tól id. Korompai Brunszvik Antal vette bérbe a területet és az akkor még csak nemesi kúriát. A család négy nemzedékén át gondozta, építette, fejlesztette a vidéket egészen 1893-ig, amikor is egy pár éves kitérő után Dreher Antal sörgyáros kezébe került a birtok, aki egészen a II. világháború végéig tulajdonolta.

Az épület sok gazdát cserélt az idők során, de megtartotta a Brunszvik nevet, így ma is ezen a néven ismerjük a kastélyt, amely most az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának ad otthont. A kastély és a hozzá tartozó templom ugyan még nem látogatható, de az oldalépületben található Beethoven emlékház igen. Az itt berendezett interaktív kiállítás XXI. századi színvonalú; belehallgathatunk Beethoven ismert darabjaiba, illetve a tárlat eredeti levelek, és korabeli tárgyak segítségével, valamint portrék kihelyezésével mutatja be a zeneszerző kapcsolatát a Brunszvik családdal. (Nevük egyébként a német alsó-szászországi Braunschweig város magyarosításából származik.)

Brunszvik Jozefin és Beethoven szerelme

A kastélyt még most is körbelengi egyfajta titokzatosság és misztikum. Talán az épület klasszicista díszített falai megőrizték Beethoven és Brunszvik Jozefin beteljesületlen, mégis örökké tartó szerelmének emlékeit. A híres zeneszerző és ifj. Brunszvik Antal lánya 1799-ben Bécsben találkoztak, a 20 éves Jozefin és húga, Teréz zongoraleckéket vettek az akkor 29 éves fiatal zenei tehetségtől. Beethovenre olyan mély benyomást tettek a nővérek, hogy ezek után kétszer is (1800-ban és 1806-ban) ellátogatott a családhoz Martonvásárra. Jozefin ekkor már az anyja által kikényszerített házasság révén az osztrák Josepf Deym felesége volt, így a zeneszerzővel szerelmük nem teljesedhetett be.

A kutatók mégis úgy tartják, hogy a Beethoven halála után előkerült névtelen szerelmes levelek Jozefinnek íródhattak. Ezekből a levelekből is láthatunk eredeti példányokat és olvashatunk szövegrészleteket a kiállításon. A szerelmesek levélváltásaiból az rajzolódik ki, hogy románcuk nem futó kaland volt, sokkal inkább egy nagyon mély megbecsülésen, tiszteleten és szinte földöntúli szereteten alapult. A férj, Deym halála után az özvegy Jozefin és Beethoven újra találkozni kezdtek esti bálokon, illetve zongoraórákon, s szerelmük 1804-1807 között virágzott. Úgy tartják, hogy Jozefin legkisebb lánya, Minona nem is második férjétől, a svájci Christoph von Stackelberg bárótól, hanem Beethoventől született. Sajnos ezt már sosem fogjuk megtudni, az igazságot a Brunszvik hölgy magával vitte a sírba.

A következő oldalon megismerheted a Brunszvik-kastély angolparkját.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2