Málta kormánya nemrégiben megalkotta az úgynevezett „Nomád tartózkodási engedélyt,” amely lehetővé teszi birtokosa számára, hogy megtartsa jelenlegi – más országban, azaz nem Máltán lévő – munkahelyét, miközben életvitelszerűen Máltán tartózkodik, írja a Turizmus Online. Tipp: Csak téged vár Málta, a vízi és szárazföldi élvezetek fellegvára!
Az engedélyt olyan személyek számára alkották, akik munkahelyük földrajzi elhelyezkedésétől függetlenül, valamilyen telekommunikációs technológia segítségével távolról tudnak dolgozni. Ezenkívül az engedélyt kérelmezőnek el kell érnie a havi bruttó 2700 eurós (kb. egymillió forint) jövedelemküszöböt ahhoz, hogy jogosult legyen a programban való részvételre. A tartózkodási engedélyt egy évre adják ki, ami kérelemre megújítható, mindaddig, amíg a kérelmező továbbra is megfelel a meghatározott jogosultsági feltételeknek.
Málta már évek óta vonzza a fiatal digitális expatriótákat, a sziget népszerűsége ugyanis dinamikus növekedésbe kezdett azóta, hogy ide települt számos nemzetközi videójáték fejlesztő cég és egyéb szoftvervállalat.
A digitális nomádok olyan emberek, akik nomád módon – nem helyhez kötve – élik életüket, miközben távmunkát végeznek digitális távközlési technológia segítségével. A digitális nomádok előszeretettel kombinálják a távmunkát a világjárással, jellemzően a fiatalabb Y-generáció tagjai hódolnak ennek az életmódnak. A digitális nomád életmódot folytatók nagy része előnyben részesíti a van life mozgalmat is, amiről itt írtunk bővebben. Ezt se hagyd ki: Három gyerekkel és egy átalakított furgonnal elindultak az ismeretlenbe
A koronavírus-világjárvány alatt jelentősen megnőtt az Egyesült Államokban azok száma, akik magukra digitális nomádként tekintenek. 2020-ban 10,9 millió amerikai munkavállaló nevezte magát digitális nomádnak, ami 49 százalékos növekedés 2019-hez képest.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…
an egy reggeli rutin, amelyről valószínűleg te is nehezen mondasz le: kinyitod a szemed, még…
A Geely egyik jelenlegi technológiájával 8 perc 42 másodperc alatt 10-ről 97 százalékra lehetett feltölteni…