Magyar zsenik, akik örökre megváltoztatták az autóipart

Írta:
Drive Me Baby

Járai Pál, az áramvonalak atyja

Az igazi sikert a Tatra márka hozta meg Járay számára, amely még a ’60-as években is gyártott Járay-karosszériával autókat.(Fotó: Wikipédia)

Az első autók szögletes, lovas kocsira emlékeztető karosszériával készültek. Az aerodinamika tudományát egy monarchiabéli mérnök hozta be az autóiparba. Járay Pál magyar zsidó családban született Bécsben, Prágában tanult, majd a híres Zeppelin gyárban léghajókat tervezett. Az I. világháború után felépítette a világ akkori legnagyobb szélcsatornáját, majd a gépkocsik felé fordult. Svájcban telepedett le, ahol megnyitotta karosszéria-tervező irodáját. Bevezette az „áramvonalas autó” fogalmát, elveit egyre több autógyár kezdte alkalmazni az Auditól a Bugattiig, a Mercedestől a Maybachig.

Olasz versenyautók magyar szívvel

Az első Formula-1-es autók tervezője Vittorio Jano, azaz János Viktor volt(Fotó: Wikipédia)

A mai Forma-1 története 1950-ben vette kezdetét, de a II. világháború előtt is rendeztek nagydíj-szezonokat, sőt konstruktőri világbajnokságot is. Az első 1925-ben az Alfa Romeo nyerte: a négy vb-futam közül Spában és Monzában is a P2 nevű versenyautójuk diadalmaskodott. Tervezőjét pedig úgy hívták, hogy János Viktor – igaz, a világ nem így ismerte, hanem mint Vittorio Jano, ugyanis ő már Itáliában látta meg a napvilágot magyar kivándorlók gyermekeként. Később a Lanciához került, majd a Ferrarihoz, ahol ő tervezte meg azt a Jano V12 motort, amellyel a híres márka az a ’50-es években két sportkocsi-világbajnokságot nyert.

Barényi Béla, az autósok őrangyala

Barényi Béla az első Volkswagen Bogár tervezésében is részt vett. (Fotó: Wikipédia)

Detroittól nem messze van az Automotive Hall of Fame, az autóipari halhatatlanok csarnoka, amelynek máig egyetlen magyar származású tagja van. Barényi Béla egy magyar katonatiszt és egy gazdag osztrák gyárörökösnő gyermekeként született, de miután apja elesett az I. világháborúban, a család elszegényedett. Béla mégis kitanulta a mérnöki hivatást, és a német autóiparba került. Részt vett a Volkswagen Bogár tervezésében, majd 1939-től a Mercedesnél dolgozott, ahol elsősorban a biztonsági fejlesztéseknek szentelte az életét. A nevéhez fűződik az összecsukódó biztonsági kormányoszlop, a gyűrődőzóna, a biztonsági fejtámla vagy a nem deformálódó utastér, de ő kezdte el az ütközéses tesztelést is a Mercedesnél.

Az Autók, amelyek megváltoztatták a világot a History műsorán volt látható.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Forrás: Életforma

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.
  • Autók

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3 – győzelemmel tért vissza a Gamota Racing a Slovakia Ringen

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3, és nem is akárhogyan…

2026. 06. 10.
  • Aktuális

A nyár slágerei: ehető növények, mini dzsungel és wellness élmény a teraszon

A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini…

2026. 06. 10.
  • Autók

Kia PV5 Passenger: megérkeztek a 6 és 7 üléses elektromos családi és shuttle modellek

A Kia a PV5 Passenger új, 6 és 7 üléses változataival tovább bővíti Platform Beyond…

2026. 06. 10.
  • Autók

Audi Nuvolari GT3? A négykarikások új hiperautója már most felkavarta a versenysport állóvizét

Egy fotó, ami beindította a találgatásokat Az Audi nem aprózta el az új Nuvolari bemutatását.…

2026. 06. 09.
  • Hírek

Márquez visszatért a trónra: kaotikus Magyar Nagydíj után századik győzelem a MotoGP-ben

Dupla győzelem és dominancia a magyar hétvégén A Ducati 33 éves klasszisa 266 napnyi szünet…

2026. 06. 08.