mercedes eqb
Az EQB első prototípusait már jelenleg is gyártják a kecskeméti gyárban egy speciális, külön gyártósoron, az úgynevezett „Pilot Line“-on, hogy a későbbi sorozatgyártás folyamatait pontosan megtervezhessék és a lehető leghatékonyabban módon alakíthassák ki.

A Mercedes-Benz folytatja elektromos offenzíváját a kompaktautók szegmensében, és ehhez kapcsolódóan egy fontos döntést hozott. Ennek a döntésnek köszönhetően a kecskeméti Mercedes-Benz gyár Magyarország úttörőjévé válik az elektromos autózás terén. Ugyanis az új EQB lesz az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos meghajtású, sorozatgyártásban készülő autó. Az EQB gyártása a tervek szerint 2021 utolsó negyedévében kezdődik.

Fontos mérföldkő a magyarországi gyár számára

A vállalat azon döntése, hogy a tisztán elektromos kompakt SUV gyártását Kecskemétre telepítik, fontos mérföldkő a magyarországi gyár életében. A Mercedes-Benz Cars termelési hálózatában az elektromos autók gyártását és a digitalizációt célzó folyamatos átalakítások keretében a kecskeméti gyárban több mint 100 millió euró értékű beruházás valósul meg. Ezen beruházások a vállalat 2021-2025 éveket felölelő üzleti terveinek a részei.

A tisztán elektromos Mercedes-EQ modellek gyártásának alapját az egyes gyártóhelyszíneken a már meglévő infrastruktúrája adja

kecskeméti mercedes gyár eqb

„A rastatti Mercedes-Benz gyárban nemrég már sikeresen megkezdődött a Mercedes-Benz első tisztán elektromos kompakt SUV modelljének, a Mercedes EQA-nak a gyártása. A kecskeméti gyárral pedig egy újabb gyártóhelyszínt jelenthetünk be. Amely az EQB-vel elsőként kezdi majd meg egy elektromos jármű sorozatgyártását Magyarországon. Ezzel a kecskeméti üzem a Mercedes-Benz Cars globális gyártási hálózatának változatlanul fontos pillére marad” – fogalmazott Jörg Burzer, a Mercedes-Benz AG igazgatótanácsának tagja, termelésért és ellátási láncért felelős vezető.

2021 végére valamennyi meghajtás képviselteti magát a kecskeméti Mercedes-gyár gyártósorain

A Mercedes-Benz célul tűzte ki, hogy 2039-re a vállalat teljes újautó-flottája szén-dioxid-semleges legyen, de a cég tervei szerint a teljes személygépjármű-értékesítés több mint felét már 2030-ra is plug-in hibrid vagy tisztán elektromos járművek teszik majd ki.

hibrid mercedes Kecskeméten
Néhány hónappal ezelőtt, ez év júliusában kezdődött meg a Mercedes-Benz kompaktautó-családjához tartozó két plug-in hibrid modell, a CLA 250 e Coupé sorozatgyártása Kecskeméten.

A 2021 utolsó negyedévére tervezett gyártásindulást követően a kecskeméti Mercedes-Benz gyár gyártósorain valamennyi meghajtás szerepel majd a klasszikus belső égésű motoroktól a plug-in hibrideken át a tisztán elektromos meghajtásig. Ahogyan a Mercedes-Benz többi elektromos modellje, úgy az EQB is ugyanazon a gyártósoron készül majd a kecskeméti gyárban, mint a hagyományos és hibrid meghajtású modellek. Az EQB ezzel a rugalmasság újabb szimbólumát jelenti majd, ami egyaránt igaz a Mercedes-Benz Cars globális gyártási hálózatára és a kecskeméti gyárra.

„A kecskeméti Mercedes-Benz gyár csapata ezért a bizalomért a gyártás 2012-es indulása óta keményen megdolgozott. Nagyon büszke vagyok a munkatársaink teljesítményére. Örömmel várom a Kecskeméten gyártott első, sorozatgyártásban készülő elektromos autót, amely a maga nemében a legelső Magyarországon. Az új, tisztán elektromos SUV modellel a gyár még inkább felkészül a jövőre, és ezáltal munkatársainak is stabil foglalkoztatást és tervezhetőséget biztosít” – mondta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Azt tudtad, hogy a kecskeméti Mercedes-gyár idén egyetemi kurzust indított Mercedes-Benz Made in Kecskemét néven? A tanfolyam az autógyár felépítését és működését, valamint az autógyártás területén alkalmazott legújabb technológiákat mutatja be.

Forrás: Mercedes-Benz

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •