A vezetésre koncentrálj, mert mobilozó sofőrökre hajt a rendőrség

Írta:
Drive Me Baby

Fokozott közúti ellenőrzésekre számíthatnak a magyar autósok az elkövetkező néhány napban. Elindult ugyanis az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (ROADPOL) legújabb akciója, amihez a magyar rendőrség is csatlakozott. A Focus on the road (magyarul: Az útra koncentrálj) elnevezésű akció keretén belül a mobilozók kerülnek a rendőrség célkeresztjébe. Ezt látnod kell: Ilyen nincs! A hátsó ülésen mobilozott, miután önvezetésre állította a Teslát

A rendőrség Magyarország egész területén elsősorban a menet közbeni telefonhasználatot ellenőrzi, de nagy hangsúlyt kap a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyeztető egyéb cselekmények, mint például a jármű vezetőjének menet közben bármilyen elektronikai eszköz működtetésének, ilyen eszközön képi vagy szöveges adatok megtekintésének felderítése is. Nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet kap a téma. A vezetés közbeni mobilozás ugyanis tízből négy embert érint – ennyien használják az okostelefonjukat a volán mögött. Sokakat veszélyeztető jelenségről van szó, gyakorlatilag a 21. század ittas vezetése lett a vezetés közbeni mobilozás. TIPP: Így változtatta meg Jacy életét a vezetés közbeni mobilozás

Mobiltartó nélkül sehova, a szelfi pedig ráér a parkolásig

Mobiltartó nélkül el se indulj otthonról (Fotó: wecavo)

Ma már annyira hozzánk nőttek az okostelefonok, hogy a közlekedésnél is szinte alap, hogy ott van a közelünkben, ha máshoz nem, legalább a navigációhoz. Éppen ezért muszáj, hogy legyen egy mobiltartó az autóban, és arra is adtunk már korábban tippeket, hogy milyet válasszunk.

A ROADPOL Safety Days (ROADPOL Közlekedésbiztonsági Napok) baleset-megelőzési programjához a magyar rendőrség 2021. szeptember 21-én közúti ellenőrzéssel, baleset-megelőzési előadásokkal, és gyerekeknek is szóló foglalkozásokkal csatlakozik. A meghirdetett program kitűzött célja, hogy ne történjen halálos baleset Európa közútjain.

A témában íródott hasonló cikkeinket az alábbi linkekre kattintva találod:

Forrás: police.hu

Drive Me Baby

Friss

  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.
  • Autók

Bővül a modellkínálat: már rendelhető az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály C 300 4MATIC electric modellváltozata

A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…

2026. 09. 25.
  • Autók

Elegancia, ami nem akar bizonyítani – Volvo XC60 használtteszt

Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…

2026. 09. 24.
  • Autóvilág

Új korszak a Mercedes-Benz kishaszonjárműveinél: elektromos VLE, digitális ökoszisztéma és a jövő Sprintere Hannoverben

A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…

2026. 09. 24.
  • Egészség

Így használd az őszi gyógynövényeket a mindennapokban

5 raktikus tipp, hogyan használhatod az őszi gyógynövényeket a mindennapokban – különösen női egészség, immunerősítés…

2026. 09. 22.
  • Autók

Ablaktörlőcsere – Mikor kell újat venni? Mutatjuk!

Az autó ablaktörlője az egyik leggyakrabban cserélendő alkatrész. Ennek ellenére kevesen tudják, mikor érdemes újat…

2026. 09. 22.