kylie jenner terhes
(Fotó: Kylie Jenner/Instagram)

Kylie ismét anyai örömök el néz! A 24 éves milliárdos sztárhoz közel álló források megerősítették a PageSix-nek, hogy Kylie és se veled, se nélküled párja, Travis Scott második gyermeküket várják. A pár kislánya, Stormi idén ünnepelte harmadik születésnapját. Ezt látnod kell: Íme Kylie Jenner elképesztő, másfél milliárd forintot érő autógyűjteménye!

A feltehetően ismét várandós Kylie Jenner saját bevallása szerint nagy családot, akár hét gyereket is szeretne

A pletykák akkor kaptak szárnyra, mikor Kylie apja, Caitlyn Jenner csütörtökön találgatásoknak adott okot azzal, hogy bejelentette, újabb unokát vár. Ugyan később kiderült, hogy legidősebb fia, Burt Jenner az, aki harmadik babáját várja barátnőjével, Valerie Pitalóval. Ugyanakkor Kylie Jenner követői azt is kiszúrták, hogy az elmúlt hetekben a celeb – tőle szokatlan módon – nem posztol teljes alakos képeket Instagram-oldalára, ebből pedig rögtön arra következtetnek, hogy ismét anyai örömök elé néz.

 

Kylie-t tavaly az amerikai Harper’s Bazaar márciusi számában arról kérdezték, hogy mikor lesz Strominak testvére. A sminkmogul erre azt felelte, hogy bár méretes családja és barátai is nagy nyomás alatt tartják, hogy tovább gyarapítsa családját, „egyelőre nincs tervben a dolog.”

Kylie Jenner és Travis Scott 2017 áprilisában jöttek össze, a sztár első terhességét egészen addig titokban tartották, amíg meg nem született kislánya, Stormi. Később ezen döntését így indokolta: „Annyi mindent megosztottam már az életemből. Ráadásul nagyon fiatalon estem teherbe és megmondom őszintén, egyszerre túl sok lett minden. Azt hiszem, ez egy olyan dolog volt, amit egyedül kellett átélnem.”

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •