Az egyszerű e-mail nem alkalmas az azonosításra

koronavírus fertőtlenítés papír műanyag levelek
Ha nem lehetséges az e-mail akkor ügyelj, hogy a felmondás írásban és határidőben érkezzen meg a biztosítóhoz (Fotó: Roman Koval/Pexels)

A Polgári Törvénykönyv szerint – amennyiben a Ptk. eltérően nem rendelkezik – a jognyilatkozat akkor minősül írásba foglaltnak, ha jognyilatkozatát a nyilatkozó fél aláírta. A hagyományos írásba foglalás mellett írásba foglaltnak kell tekinteni a jognyilatkozatot akkor is, ha annak közlésére a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor. Ennek egy egyszerű e-mail nem felel meg. Vannak ugyanakkor olyan szabályozott elektronikus aláírások, amelyekhez azonosítási eljárások és szolgáltatások tartoznak, és így egyértelműen alkalmasak az aláíró személy azonosítására.

Minden más esetben az írásbeliségnek való megfelelés egyedileg vizsgálandó.

Így amennyiben a szerződési feltételekben az elektronikus felmondási lehetőség szerepel, úgy arra érvényesen van lehetőség. Amennyiben nem, úgy mindig fokozott körültekintéssel járj el, hogy a felmondás írásban és határidőben érkezzen meg a biztosítóhoz.

Hasznos cikkek, amik érdekelhetnek:

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
1
2