koronavirus vilagjarvany utazas
Fotó: Pexels/Anna Shvets
Miután a járvány a legtöbb országban tetőzött, így a korlátozások feloldása számos helyen elkezdődött. Sok helyen több fázisban valósul meg az újranyitás. Ausztriában tegnap (május 15.), Olaszországban hétfő (május 18.) a koronavírus-járvány utáni újranyitás tervezett dátuma, a spanyoloknál viszont május 24-ig tart még a szükségállapot. Szlovénia ugyanakkor már a nemzetközi légi forgalom beindítását tervezi június elsejétől. Négy ország, négy különböző forgatókönyv, ám mindegyiknél a legfőbb szempont a biztonságos újranyitás.

Ausztriában a múzeumok nyitnak elsőként

Ulrike Lunacek osztrák művészeti és kulturális államtitkár hangsúlyozta, hogy a múzeumok, a könyvtárak és a levéltárak újranyitása csak szigorú óvintézkedések mellett lehetséges. Így a vendégeknek kötelezően szájmaszkot kell viselniük, egy méter távolságot kell tartaniuk egymás között, és 10 négyzetméteren legfeljebb egy fő tartózkodhat.

múzeum festmények
Ausztriában a korlátozások feloldása fokozatos, először a múzeumok nyitnak újra (Fotó: Una Laurencic/Pexels)

Hozzátette azt is, hogy a 10 négyzetméteres szabályozás a múzeum egész területére vonatkozik, nem pedig az egyes helyiségekre. Ezért, ha a kiállítótermek, a folyosók, a lépcsőházak, valamint az ajándékbolt nagysága 5000 négyzetméter, akkor egyszerre 500 ember tartózkodhat az intézményben.

Az államtitkár ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben tervet készítenek a többi kulturális intézmény, például a színházak és a mozik fokozatos újranyitásáról. Ennek részleteiről az ágazat képviselői mellett az egészségügyi minisztériummal is egyeztetnek.

Ha Ausztriába indulnál majd, akkor van néhány sportos programtippünk Alsó-Ausztria tartományában. Ősszel pedig remek boros események és lehetőségek várnak Burgenlandban.

Koronavírus utáni újranyitás Olaszországban

Május 18-tól Olaszországban a két hónapos zárva tartás után nyitnak a vendéglátóhelyek, és szigorú óvintézkedésekkel nyitják újra a strandokat is, ahol a biztonsági távolságot a tengerben lubickolók között is be kell tartani a tartományok kedden közölt szabályrendszere szerint.

A kormány, az egészségügyi hatóságok és a tartományok megállapodása értelmében a presszókban, kávézókban és éttermekben a pincérek és vendégek között legkevesebb egyméteres, az asztalok között legalább négyméteres távolságot kell biztosítani. Amennyiben lehetséges, a presszók és éttermek előtti járda- és útszakaszon is asztalok helyezhetők el.

róma pantheon
Olaszország újraindul! Itália bízik benne, hogy a belföldi turizmus nyár végére fellendül (Fotó: Griffin Wooldridge/Pexels)

Több helyen ingyenes kóstolóval, „karanténzáró partival” készülnek megünnepelni az újraindulást. A vendéglátók azonban attól tartanak, hogy a vendégek nem fognak rögtön visszatérni a fennmaradó félelem és az anyagi nehézségeik miatt.

Május 18-tól újranyitják kapuikat az olasz múzeumok is, köztük a március 9-től zárva tartó Vatikáni Múzeum, amely mintegy 17 millió euró bevételtől esett el. Előzetes helyfoglalással várja ismét a látogatókat, akiknek kötelező lesz a szájmaszk viselete. Ezzel egy időben újranyithat a Szent Péter tér és a Szent Péter-bazilika is.

Ebben a cikkünkben eláruljuk, miért olyan isteni a San Daniele prosciutto. És arról is mesélünk, hogy milyen volt kipróbálni az olasz Dolomitokban a siklóernyőzést.

Óvatos újranyitás Spanyolországban

Annak érdekében, hogy az eddig hozott erőfeszítések ne vesszenek kárba, a spanyol egészségügyi minisztérium május 15-től elrendelte a külföldről érkezők szabad mozgásának kéthetes korlátozását. Az érintettek ebben az időszakban csak élelmiszer- és gyógyszervásárlás miatt hagyhatják el lakhelyüket, kötelezően maszkot viselve.

spanyolország barcelona város
A spanyolok óvatos újranyitásra készülnek (Fotó: Aleksandar Pasaric/Pexels)

A döntés kiegészíti a belügyminisztérium kedden életbe lépett rendelkezését, amely szerint május 24-ig, a járvány miatt elrendelt és már negyedszer meghosszabbított szükségállapot idejére kiterjeszti a határok lezárását. Így továbbra is csak a spanyol állampolgárok, az itt élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok, valamint a határon át naponta ingázó munkavállalók léphetnek be az országba.

A világhíres spanyol tapasokról ebben a cikkünkben olvashatsz.

Szlovéniában újraindulhat a nemzetközi légi forgalom

A szlovén kormány döntött a belföldi és nemzetközi légi forgalom újraindításáról. Eszerint az első menetrend szerinti külföldi kereskedelmi járatok indulása június elsejétől várható. A ljubljanai repülőteret üzemeltető Fraport cég közleményben üdvözölte a kabinet döntését, hangsúlyozva: az eddig érvényben lévő, a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott korlátozások feloldása elengedhetetlen ahhoz, hogy a légitársaságok elkezdhessék tervezni járataik újraindítását. Szlovénia látnivalóiról ebben a cikkünkben írtunk korábban.

szlovenia golte koronavírus újranyitás
Varázslatos a Golte Nemzeti Park Szlovéniában

Május végéig a külföldi légitársaságok többsége törölte a ljubljanai repülőtérre indított járatait. A Fraport úgy ítéli meg, hogy az első nemzetközi járatok júniusban és júliusban várhatók, miután a kormány enyhít a határátlépés szabályain is. A Szlovéniába beutazók ugyanis jelenleg kötelesek hétnapos karanténba vonulni a határátlépést követően. Azonban a kormány várhatóan még májusban feloldja ezt a korlátozást.

Forrás: Turizmus.com

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •