Kleopátra királynő ihlette a Bvlgari álomszép karkötőjét

Írta:
Kámány Andrea

Hatalmas elismeréssel ért véget a Watches and Wonders, a Svájcban megrendezett óra- és ékszerexpo. A leghíresebb óra- és ékszergyártók idén a színes formákat, valamint az exkluzív megjelenést egyesítették tökéletes formába. De nézzük, melyik luxus ékszer tarolt egyértelműen a bemutatón. Annyit előre elárulunk, hogy Kleopátra királynő is megirigyelte volna ezt a Bvlgari karkötő kreációt.

Bvlgari karkötő egyiptomi kivitelben

A tíz napon át tartó esemény, a Watches and Wonders rendhagyó módon idén online keretek között került megrendezésre. Ez azonban úgy tűnik, mit sem vont le értékéből, hiszen az eddigi információk alapján eddig 500 millió embert ért el a rendezvény. Az idei év egyik legnagyobb kedvence a Kleopátra királynőt idéző Bvlgari karkötő lett. Az 1963-as Kleopátra című hollywoodi filmben hasonló ékszert viselt Elizabeth Taylor, aki nagy rajongója volt a Bvlgari klasszikus darabjainak. A mostani, Serpenti Misteriosi Cleopatra névre keresztelt darabra rengeteg gyémántot és drágakövet helyeztek. Az egészet pedig megkoronázza a kígyóbőrt sejtető alapszíj, hatszögletű mintájával.

A kígyó, mint állat és motívum, nem először köszön vissza a Bvlgari  dizján alkotásaiban. Nem véletlenül. A híres tervező ugyanis úgy gondolja, hogy a kígyó számos képességet hordoz magában. Ilyen a bölcsesség, az újjászületés és a vitalitás. Ezek a jellemzők pedig tökéletesen elevenednek meg az egyiptomi uralkodónőre hajazó mandzsetta karkötőben. Míg azonban a többi Bvlgari kígyó ékszerek a csukló köré tekeredtek, addig a Serpenti Misteriosi Cleopatra rugalmas mandzsettaóraként öleli át viselőjét. A kilenc élénk drágakővel díszített karkötőt a legmagasabb szinten képzett ékszerkészítők alkották tökéletesre. Azt pedig, hogy miként, mutatjuk is:

A híres Bvlgari karkötő tervezője azt is elárulta, hogy az ékszer tervezői több szakemberrel dolgoztak együtt annak érdekében, hogy a kilenc különböző drágakő színe intenzíven vibráljon. Az ametiszt, citrin, akvamarin, rubellit, króm, turmalin, tanzanit és period így került egymással tökéletes összhangba. A drágakövek mindegyike emellett egyedi kivágással készült, és összesen 470 munkaórát igényelt.

További luxustermékekről olvasnál? Kattints cikkeinkre:

forrás: watchilove.com

Kámány Andrea

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.