A Makalu a Föld ötödik legmagasabb csúcsa, amely a Mount Everesttől 19 km-re található a kínai-nepáli határon. 1955 májusában egy francia expedíció tagjai jártak először a legmagasabb pontján, a magyarok közül pedig elsőként – és eddig egyedüliként – 2008-ban Erőss Zsolt érte el a csúcsot. A négyoldalú piramist formázó hegyet a technikásabb, nehezebb (és magasabb) nyolcezresek közé szokás sorolni. A Makalu hírhedt meredek lejtőiről, valamint éles gerinceiről, ráadásul a csúcs előtti utolsó szakasz is kimondottan technikás mászást igényel. A Magyar Makalu Expedíció csúcsmászása május végén, június elején várható.
Az expedíció alaptábora 5600 méteres magasságban helyezkedik majd el. Az alaptábor elérése után kezdetét veszi a magashegyi akklimatizáció és a táborlánc kiépítése: az egyes akklimatizációs körök során Dávid és Szilárd az alaptábor felett kisebb táborokat épít majd ki. A táborokban élelmet, sátrat hagynak hátra és a táborlánc kiépítése során szervezetüket is hozzászoktatják a ritkább légkörhöz. Várhatóan 3-4 ilyen akklimatizációs kört hajtanak majd végre. A csúcsmászás napján a legfelső táborból indulnak majd, és ide, vagy egy alsóbb táborba térnek vissza.
Klein Dávid és Suhajda Szilárd az eddigieknél is erősebb edzéstervvel készül a Makalu megmászására. Céljuk, hogy együtt álljanak a Föld ötödik legmagasabb pontján alig több, mint három hónap múlva. Majd teljes erőbedobással a Mount Everest csúcsának elérésére koncentrálnak.
A Stinger öröksége: amikor a Kia belépett a nagyok közé A Kia Stinger 2017-es bemutatása…
Vannak nők, akiknél a lendület nem harsány, hanem csendesen, következetesen építkezik. Vida–Monori Dóra, a Tarr…
Az Audi új zászlóshajója nem a lóerőkkel próbál elsőként lenyűgözni. A hamarosan érkező Q9 inkább…
Az első találkozás – amikor egy autó azonnal hatással van rád Az első használtautó-tesztemet egy…
5+1 dolog, amire már májusban érdemes felkészülniük a sofőröknek.
Kevés ország létezik a világon, ahol a motorsportot évtizedeken át gyakorlatilag törvény tiltotta. Switzerland azonban…