Klein Dávid és Suhajda Szilárd újabb nyolcezresre készül

Írta:
Drive Me Baby

Klein Dávid és Suhajda Szilárd: együtt 8463 méteren

A Himalájában három „leget” szokás emlegetni: a legveszélyesebb Annapurnát, amelyet Klein Dávid mászott meg első magyarként 2016-ban, a legnehezebb K2-t, amelynek csúcsán Suhajda Szilárd állt 2019-ben, és a legmagasabb Mount Everestet, amelyet még nem mászott meg magyar állampolgárságú hegymászó oxigénpalack használata nélkül. Dávid és Szilárd célja, hogy 2021-ben együtt álljanak az Everest csúcsán, előtte azonban a 8463 méteres Makalura készülnek, amely számos kihívást tartogat számukra.

2019 szeptembere óta együtt készül Klein Dávid és Suhajda Szilárd

2013 óta mászik együtt Klein Dávid és Suhajda Szilárd – az Eseményhorizont csapat két hegymászója – és 2016-ban indultak először együtt nyolcezres hegyre. A magyar hegymászás történetének utolsó két – nyolcezres hegyen végrehajtott – első magyar megmászást e páros hajtotta végre. A hegymászók 2019 szeptemberében megkezdték a mentálisan és fizikai felkészülést, hogy az idei, valamint a jövő évre tervezett expedíciójuk során maximális teljesítményt nyújtsanak majd.

A létezés határmezsgyéje

„A feladat hatalmas: 8600 méter felett, oxigénpalack nélkül egy teljesen új dimenzióba lépünk be. Ez a létezés határmezsgyéje. 2014-ben 8700 méteren fordultam vissza. Szilárd idén fenn állt, palack nélkül, a K2 8611 méteres csúcsán. Rajtunk kívül a ma élő magyar hegymászók közül csak Ács Zoli barátunk volt hasonló magasságban pótlólagos oxigén nélkül. (Erőss Zsolt és Várkonyi László sajnos már nincsenek köztünk.) Tudjuk mire készülünk, így most, a felkészülés során, mindent darabjaira szedünk – edzéstervet, stratégiát, a mentális felkészülést -, és mindezt igyekszünk úgy újra összeállítani, hogy eddigi legjobb eredményeinkhez hozzá tudjuk rakni a hiányzó 239, illetve 150 métert. Olyan expedíciót kell megvalósítanunk, olyan stratégiát kell követnünk a felkészülés során és a hegyen is, ami maximalizálja a siker, és minimalizálja a tragédia esélyét. A Makalu – bár tiszteletet érdemlő komoly, önálló cél – de egyben az új stratégiai elemek próbája is” – mondta el Klein Dávid.

A cikk a következő oldalon folytatódik. 

Oldal: 1 2 3

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Jönnek a „türelmi zebrák” Budapesten – több helyen is biztonságosabb lesz az átkelés

Ha valaha próbáltál már csúcsidőben átkelni egy forgalmas budapesti zebrán úgy, hogy közben autók, buszok…

2026. 05. 19.
  • Autók

Azt hitted Verstappen lesz a Nürburgring 24h sztárja? Akkor várj egy kicsit…

Van amikor a motorsport nem feltétlenül a győzelemről szól, hanem arról, hogy egy autó egyszerűen…

2026. 05. 18.
  • Autók

BYD Sealion 5 DM-i: meglepően jó áron támad a plug-in SUV

A BYD sajtóútján Budapest és Balatonfüred között próbálhattuk ki a vadonatúj BYD Sealion 5 DM-i…

2026. 05. 18.
  • Hírek

A Google Térkép már rég nem csak navigáció – lassan személyi asszisztenssé válik

A Google Térkép alkalmazása mára jóval többet tud annál, mint hogy elvigyen A pontból B…

2026. 05. 16.
  • Teszt

Ford Ranger Wildtrak PHEV: Brutális kívül, meglepően szerethető belül

Ford Ranger Wildtrak PHEV: A tekintélyt parancsoló óriás, ami bárhol megállja a helyét Vannak autók,…

2026. 05. 15.
  • Aktuális

5 pozitív hatás, amit egy négylábú társ hozhat az életünkbe

A kutyatartás sokak számára elsősorban szeretetet, játékot és hűséges társat jelent, azonban a kutyák jelenléte…

2026. 05. 15.