jóbarátok reunion különleges kiadás 2021

A világ egyik legnépszerűbb sorozata 1994-ben indult az NBC csatornán és 10 évadot élt meg. Tavaly februárban, a befejezés után több, mint 15 évvel érkezett a hír, hogy egy epizód erejéig újra összeáll a sorozat ikonikus szereplőgárdája. A Jóbarátok Reunion Show eredetileg 2020 májusában került volna képernyőre, ám a koronavírus-járvány miatt a forgatást el kellett halasztani, ennek következtében pedig a premier is csúszott. 

Végül a múlt hónapban elkezdődhettek a felvételek, amikről maguk a szereplők is posztoltak kulisszatitkokat. A Jóbarátok Reunion az HBO Max első évfordulóján, május 27-én debütál a streamingszolgáltatón (a hazai sugárzásról még nincs információ). Az új epizódban a főszereplők többek között arról is beszélgetnek majd, hogy mit jelentett számukra a Jóbarátok és hogyan élték meg a sikert. A rendező Ben Winston, és a kultikus Stage 24-ben vették fel, ahol magát a szitkomot is forgatták. A produkció egy részét a biztonsági előírások miatt külső helyszínen vették fel.

David Beckham, Justin Bieber és Lady Gaga is feltűnik a Jóbarátok Reunion Show-ban

A főszereplőkön kívül számos híresség is feltűnik majd a Jóbarátok Reunion Showban, többek közt David Beckham, Kit Harington, James Corden, Cindy Crawford, Justin Bieber és Lady Gaga is. Mellettük olyanokat is láthatunk, akik kisebb-nagyobb szerepben bukkantak fel anno a szériában. Ilyen Tom Selleck (Dr. Richard Burke), James Michael Tyler (Gunther), Maggie Wheeler (Janice) és Reese Witherspoon (Jill Greene). Ám addig sem maradunk Jóbarátok nélkül, mivel április 15-étől a sorozat összes etapja megtekinthető szinkronosan a magyar HBO GO kínálatában.

Nézd meg a Jóbarátok Reunion előzetesét itt:

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Forrás: Sorozatwiki

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •