indy 500 női autóversenyző
(Fotó: indianapolismotorspeedway.com)

A koronavírus-járvány miatt a szokásos májusi időpontról augusztus 23-ára tolták az Indianapolis 500 versenyt, amelyet ezúttal nézők nélkül rendeztek meg. Azonban idén nemcsak a nézőtéren, hanem a versenyzők összetételében is voltak hiányosságok az egyik legrangosabb amerikai autóversenyen. 21 éve idén először rendezték meg ugyanis úgy az Indy 500-at, hogy egyetlen női autóversenyző sem állt rajtrácsra.

A szponzorok előbb választják a férfi versenyzőket

“Nem tehetjük, hogy csak tétlenül ülünk. Ugyanis ez probléma nem fog magától megoldódni” – mondta Pippa Mann, aki eddig nyolc alkalommal versenyzett az Indianapolis 500-on. Mann már tavaly is egyedüli nőként vett részt a megmérettetésen, idén azonban anyagi okok miatt nem indulhatott. Mann, aki a női autóversenyzők egyenlőségének egyik legnagyobb szószólója, elárulta, hogy piszkosul nehéz nőként az autóversenyzésben támogatást szerezni. Véleménye szerint annak ellenére, hogy sokszor a női versenyzők ugyanolyan eredményeket képesek felmutatni, a szponzorok akkor is a férfi pilótákat preferálják.

„A karrierem nagy részében úgy éreztem, egyedül harcoltam a lehetőségekért. Azt szeretném, hogy a női versenyzők következő generációjának már ne egyedül kelljen megvívniuk ezt a harcot” – mondta Mann.

Az Indianapolis 500 1977-ben avatta első női autóversenyzőjét az amerikai Janet Guthrie személyében. Az elmúlt 50 évben összesen kilenc nőnek sikerült kvalifikálnia magát az 500 mérföldes versenyre, 2000 óta pedig minden évben indulhatott női autóversenyző a távon.

Ahogy látjuk, az Indy 500-ban egy női autóversenyző élete piszkosul nehéz, szerencsére azért van ellenpéldánk is. Nők az autóvilágban című rovatunkban rendszeresen mutatunk be olyan nőket, akik sikeres karriert értek el egy amúgy még mindig férfiak által dominált iparágban. Hazai női autóversenyzőink közül bemutattuk már Keszthelyi Vivient, aki pár hete hároméves szerződést kötött azzal a csapattal, amelyik Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel felfuttatásában is jelentős szerepet játszott. Vogel Adrienn pedig autógyilkos pályán lett a női versenyzők között a legjobb az idei római rali-Eb-n. Adrienn ERC3-as értékelésben az ötödik, míg összesítettben a 44. helyen áll.

Forrás: Autoblog

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •