Kezdőlap Autók Celeb Mi lesz veled, Lewis Hamilton? Születésnapját ünnepli a brit pilóta

Mi lesz veled, Lewis Hamilton? Születésnapját ünnepli a brit pilóta

(Fotó: formula1.com)

Január 7-én ünnepelte 37. születésnapját Lewis Hamilton. A tőle megszokott közösségi médiás bejelentkezés azonban elmaradt, sőt mi több, a hétszeres világbajnok angol pilóta az elmúlt hetekben teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Egyesek szerint az is kétséges, hogy egyáltalán visszatér-e a száguldó cirkuszba. Tipp: Lewis Hamilton eladta 16 milliárd forintot érő New York-i legénylakását

Hova tűnt Lewis Hamilton?

Pár hete Hamilton rekordot döntő nyolcadik világbajnokságára készült, és az Abu-Dzabi futam utolsó köréig úgy tűnt, hogy simán nyeri zsinórban ötödik világbajnoki címét. Az utolsó körben azonban – több megkérdőjelezhető döntést követően – Max Verstappen megelőzte a Mercedes pilótáját, és bezsebelte élete első világbajnoki címét. „Mindent beleadtunk, soha nem adtuk fel, és ez a legfontosabb. Majd meglátjuk, mi lesz jövőre” – ezek voltak Lewis Hamilton utolsó szavai, amiket a közvetlenül a verseny után adott, azóta pedig teljes rádiócsend van.

Az angol sportoló még az FIA szokásos díjkiosztó gáláján sem vett részt, holott második helyezettként ez kötelező lett volna. Az önkéntes száműzetésbe vonulást csak egyszer, lovaggá ütési ceremóniája miatt törte meg, azonban interjút ekkor sem adott. Ne hagyd ki: Sir Lewis Hamilton – Lovagi címet kap a hétszeres világbajnok F1-es pilóta

Legfrissebb közösségi médiás bejegyzései is azok a képek, amelyeket még a verseny előtti napon, a selejtező után posztolt. A rajongók akkor kezdtek el igazán aggódni, amikor meglátták, az angol pilóta kikövetett mindenkit Instagram-oldalán. Ezt láttad már: Gombnyomásra változtathatod a BMW iX Flow színét – Videó

A cikk a következő oldalon folytatódik.

Visszatér vagy nem tér vissza?

A későbbi első helyezett Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén a mogyoródi Hungaroringen 2021. július 31-én (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az Abu-Dzabi Nagydíj után sokan már a visszavonulását jósolták, Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi nagyfőnöke a Blicknek adott interjúban azt nyilatkozta, hogy szerinte Lewis nem tér vissza 2022-ben a száguldó cirkuszba: „Nem tudom, de nem hiszem, hogy visszajön. Túl nagy a csalódottsága.” Sajtóértesülések ezt azóta már cáfolták, de biztosat csak akkor tudnánk, ha Lewis is végre felszólalna. Bizalomra ad okot, hogy a brit pilóta tavaly két évre hosszabbította szerződését a Mercedesszel, így elvileg 2023-ig biztosan a német csapatnál marad.

Lewis Hamilton visszatéréséig, testvére Nicolas bíztató szavaival búcsúzunk: „Azt hiszem, most egy kicsit szünetelteti a közösségi médiát. Nem hibáztatom érte, a közösségi média nagyon mérgező hely tud lenni, de azért jól van” – hangsúlyozta a fiatalabbik Hamilton a minap egy Twitch-közvetítés alkalmával.

Az alábbi cikkeket se hagyd ki:

Forrás: skysports.com, hu.motorsport.com