A tavaly frissítésen átesett Swift továbbra is nagyon népszerű modell a B szegmens kategóriájában. És ahogy a felmérés rámutat, ebben a kategóriában egyre többen döntenek hibrid meghajtású modell mellett – amely akár a Swift is lehet. Hiszen a felmérésből az is kiderül, hogy a leendő magyar autóvásárlók már a második lehetséges választásként tekintenek a japán vállalat hibrid modelljeire, ha hibrid modellben gondolkodnak.
A Suzuki Swift sportos és merész orrát, jellegzetes karosszéria kialakítását és karakteres ablakait olyan részletek teszik még vonzóbbá, mint például a dinamikus formatervezésű tető vagy az első lámpákba integrált nappali LED menetfény. Belső terének sportos és kifinomult megjelenését pedig az igényesen kialakított műszerfal, a versenyautókra emlékeztető középkonzol és a sportos D-alakú kormány adja. A modellfrissítéssel négy új színben is kapható a modell: lángvörös gyöngymetál, kobaltkék, borostyánsárga metál és aranysárga metál. A 12 Voltos hibrid rendszerrel felszerelt kisautó 1.2-es motorjában 83 lóerő és 107 Nm nyomaték lakozik, gyári fogyasztása 5 liter alatt tartható. Tudj meg többet róla: Megérkezett és vagányabb lett a megújult Suzuki Swift
A kompakt SUV kategóriába tartozó Ignis szintén lágy (mild) hibrid hajtással érhető el, róla készült tavalyi beszámolónkat itt találod: Hibrid Suzuki Ignis: egy trendi, kifinomult és zöld mini SUV
A Magyar Suzuki Zrt. felmérésében arra is rákérdezett, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy a vásárlók jobban elfogadják a hibrideket. A válaszokból kiderült, hogy a legtöbben úgy vélik, a hibrid hajtású autóknak kedvezőbb árfekvésben kellene lenniük. További fontos szempontnak tartották a válaszadók, hogy jó lenne, ha hosszabb távot tudnának megtenni tisztán elektromos hajtással és a gyártóktól elvárnák, hogy több információt osszanak meg a hibrid hajtású modellek élettartamáról.
Fotók: Magyar Suzuki Zrt., Drive Me Baby
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…
Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…
A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…