Hátborzongató víz alatti szoborkiállítás nyílt Cipruson

Írta:
Drive Me Baby

A világ első víz alatti szoborparkjait megalkotó művész, Jason deCaires Taylor nemrég mutatta be legújabb installációját, egy hátborzongatóan látványos elsüllyedt erdőt. A Musan Ciprus népszerű partszakaszán található különleges kiállítás 93 szobrából áll, megalkotása egy millió euróba került. Ez is érdekelhet: 5 dolog, amiért Málta a búvárkodás európai fellegvára még télen is

A Musan fő témája a klímaváltozás

A bemutatott szobrok egy része hatalmas, akár 13 tonna súlyú fákat, valamint gyermekeket ábrázol, akik kamerával örökítik meg az emberi fajt ábrázoló alakokat bújócskázás közben. Az alkotó célja, hogy az ember és a természet kapcsolatát feltáró installáción keresztül felhívja a figyelmet a természet újjáépítésére valamint az éghajlatváltozás miatt kopár élőhelyek újratelepítésére.

„Megpróbáltam minél több utalást beépíteni az éghajlatváltozásra, az élőhelyek elvesztésére és a környezetszennyezésre, hiszen ezek a korunkat meghatározó témák” – mondja Taylor a CNN Travelnek. „Igazán remélem, hogy a kiállítás reményérzetet kelt a látogatókban, hogy lássák, az ember természetre gyakorolt hatása nem mindig negatív.”

A daruval a felszín alá süllyesztett szobrok mindegyike semleges pH-értékű anyagokból készültek, így amellett, hogy emberi látványosságok, a tengeri élővilág számára is fontos élőhelyet biztosítanak. A szobrokat éppen ezért különböző mélységekben helyezték el, hogy a lehető legtöbb tengeri élőlény számára adott legyen az organikus fejlődés.

„A szobrokat kimondottan úgy terveztük, hogy a különböző élőlények megtelepedhessenek a felületeken” – magyarázza Taylor. „Már öt-hat nap elteltével lehetett látni vékony algás bevonatot az összes szobron, amelyek valójában komplex élőhelyekként szolgának halaknak. „Már önmagában ez is nagyon bíztató volt, érdekes lesz megtapasztalni néhány hónap múlva, hogyan változott a helyzet, miképpen tette magáévá a szobrokat a sokszínű tengeri élővilág.” Tipp: Még nem késő tervezni a nyaralást! Íme a legjobb last minute úti célok

A víz alatti múzeum installációit bemutató cikkünk a következő oldalon folytatódik.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.