Harmonikájával együtt temették el Babicsek Bernát színművészt

Írta:
Drive Me Baby

A solymári temetőben örök nyugalomra helyezték a január elsején tragikus körülmények között elhunyt Babicsek Bernát színészt és harmonikaművészt. Ez is érdekelhet: Hosszú Katinka cáfolta a visszavonulásáról szóló híreket

A Blikk helyszíni riportja szerint a színművész temetésen beszédet mondott Solymár polgármestere, dr. Szente Kálmán, illetve zenésztársa, a Paddy and Rats frontembere, aki így búcsúzott barátjától: „Mostantól a mi életünk megváltozik, ezt pedig egyelőre képtelenek vagyunk felfogni. Szinte megszámlálhatatlan, hogy a te személyed mennyi jó akaratú embert kötött össze.”

Koszorúk százai borítják Babicsek Bernát sírját

A beszédek után felolvasták Sík Sándor Válaszút című versét. Ezután következett az egyházi búcsúszertartás, majd a gyászolók kísérete mellett egy lovaskocsival vitték a színész koporsóját a ravataltól a sírhelyéhez. Babicsek Bernátot harmonikájával együtt temették el.

Babicsek Bernát a Szeress most!, a Barátok közt és a Jóban Rosszban egykori sztárja az év első napján egy lakástűzben vesztette életét, feltehetően füstmérgezés áldozata lett. Ha érdekel, hogyan búcsúztatták pályatársai a művészt, kattints ide.

Az alábbi hírek is érdekelhetnek:

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A győri mérnökök keze munkája is benne van az új Audi Q9-ben

Az új Audi Q9 nem csak az Audi németországi fejlesztőközpontjaiban született: a nagyméretű SUV fejlesztésében…

2026. 09. 26.
  • Autók

Rövid menetpróbán a Geely E2 – kicsi, elektromos és meglepően érett

A Geely E2 már nem volt teljesen ismeretlen számunkra, korábban ugyanis - még a Sziget…

2026. 09. 25.
  • Trend

Longevity: a hosszú és teljes élet titkát kutatta a Bosch és a Richter, meglepő eredményekre jutottak

Sokan és régóta keresik a longevity, vagyis a hosszú és egészséges élet titkát. A magyarországi…

2026. 09. 25.
  • Autók

Bővül a modellkínálat: már rendelhető az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály C 300 4MATIC electric modellváltozata

A vadonatúj, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály modellkínálata újabb változattal bővül: már rendelhető a C 300…

2026. 09. 25.
  • Autók

Elegancia, ami nem akar bizonyítani – Volvo XC60 használtteszt

Vannak tesztautók, amelyekről néhány nap után könnyű összefoglalni, mi tetszett bennük és mi kevésbé. Aztán…

2026. 09. 24.
  • Autóvilág

Új korszak a Mercedes-Benz kishaszonjárműveinél: elektromos VLE, digitális ökoszisztéma és a jövő Sprintere Hannoverben

A Mercedes-Benz Vans 130 éve dolgozik azon, hogy járműveivel és szolgáltatásaival minél hatékonyabban támogassa üzleti…

2026. 09. 24.