Az Audi Hungaria néhány éven belül – a meglévő Audi modellek mellett – a győri üzemében elkezdi a Cupra márka egyik SUV modelljének a gyártását is. Az új Cupra SUV modellt mild hibrid és plug-in hibrid technológiával is gyártják majd győri üzemben. Az autó a plug-in hibrid technológia következő generációját fogja képviselni, amely mintegy 100 kilométeres tisztán elektromos hatótávot tesz lehetővé. Ez is érdekelhet: A Ferrari félig-meddig lerántotta a leplet az első SUV-járól
„Az Audi Hungaria széles termékportfóliójával és átfogó szolgáltatási kínálatával egyre több területen válik a Volkswagen Konszern vállalatainak megbízható partnerévé. Támaszkodunk a konszernben rejlő szinergiákra annak érdekében, hogy a Cupra gyártásával hatékonyabbá tegyük járműgyárunk kapacitáskihasználtságát. Ez bevált gyakorlat számunkra, hiszen motorjaink számos Audi, Volkswagen, Skoda, Seat, Cupra, Bentley és Lamborghini modellt keltenek életre (…). Az új Cupra SUV modell jövőbeli gyártása hozzájárul a nemzetközi pozíciónk, valamint járműgyártásunk jövőképességének és rugalmasságának erősítéséhez, ezáltal munkatársaink hosszú távú foglalkoztatásának biztosításához” – mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Tipp: A Liu fivérek szívét a Cupra Formentor, a nők és a divat is elrabolta
Az Audi Hungaria jelenleg az Audi Q3, Q3 Sportback, valamint ezen modellek mild hibrid és plug-in hibrid változatait gyártja, de a győri üzemben készülnek továbbá az Audi TT Coupé és TT Roadster modellek is.
Cikkajánló:
Forrás: Audi Hungaria
Miközben manapság lassan egy fapados kisautóért is csillagászati összegeket kérnek, a Dolphin G 8 890…
A hazai lakosság többsége fejenként 200 ezer forintnál kevesebbet szánna a pihenésre, azonban legtöbben csak…
A vállalatok elektromos autó beszerzését ösztönző támogatási program, amelyet már két éve indítottak el, ismét…
Sokan úgy tekintünk az autónkra, mint egyfajta mobil nappalira vagy a saját kis énidő buborékunkra.…
Nyáron a hosszabb utazások mellett néha csak néhány percre ugrunk be az autóba, ez azonban…
Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…