A magyarországi Alpine szalon nyitásának híre, meghozta a francia csapat első futamgyőzelmét, ugyanis Esteban Ocon, az Alpine francia versenyzője nyerte meg a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. Bár a Magyar Nagydíj ígéretesnek bizonyult Hamilton számára, azonban egy elhibázott döntés miatt a britnek végül az utolsó helyről kellett felküzdenie magát a dobogóra. Ezt se hagyd ki: Alonso a Drive Me Baby-nek: „A nők is lehetnek olyan kiváló versenypilóták, mint a férfiak”
A startnál a pole-ból induló, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) meglógott, csapattársa, Valtteri Bottast azonban nagyon benézte az első féktávot, aminek valóságos tömegbaleset lett a vége. Bottas autója belecsúszott Norrisba, aki kilökte Verstappent, aki csapattársa, Sergio Pérez versenyének vetett véget az első kanyarban. Az ütközésből előnyt akart kovácsolni Lance Stroll, azonban az Aston Martin pilótája is elmérte a kanyart, kilökte Charles Leclercet (Ferrari) és Daniel Ricciardót (McLaren) is. Számukra párszáz méter után véget ért a Magyar Nagydíj. A felhalmozódott törmelék miatt a második körben piros zászlóval félbeszakították a versenyt, a pilóták pedig visszatértek a boxba, és 20 perces kényszerpihenő következett. Ez is érdekelhet: Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt egy lánykérésnél asszisztált
A cikk a következő oldalon folytatódik.
Oldal: 1 2
A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…
A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…
A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…
Egy kerek születésnap különleges ajándékot érdemel, Drake esetében pedig egészen magasra került a léc. A…
A Kia EV2 Frost Blue fényezésével hamar megszerettette magát: végre egy kisautó, amelynek a színválasztásánál…
A Mortal Kombat II sztárja, Martyn Ford Budapestre látogatott, ahol a Superior14 új nemzetközi márkanagyköveteként…