Felfrissült a Kia Stinger, a márka ötajtós sportszedánja

Írta:
Drive Me Baby

Modernebb, izmosabb megjelenés

Az új Stinger orrán, a jellegzetes tigrisorr hűtőmaszk új, többlencsés LED fényszórók között ül, az új vonalú menetfények szintén diódásak. A lámpák, ha nem világítanak, a korábbiaknál sötétebb és keskenyebb hatásúak, ugyanakkor határozottan előre irányuló világítási képük kifejezetten high-tech jellegűvé formálja a Stinger orrképét. A hátsó fények szintén frissek, így a világítási kép is új. Az autó teljes hátsó részén keresztülhúzódnak, így mintegy légterelőként is hatnak. Az irányjelzők egyenként tíz LED- ből állnak össze, fényképük a kockás zászló mintájával csempész egy kis versenyhangulatot a hátsó képbe.

Már az első hivatalos fotókon is jól látszik, hogy a Stinger formavilága kívül-belül megújult

Az erősebb változatok vásárlói mostantól nagyátmérőjű fényes kipufogóvégeket, és hatékonyabb, látványosabb hátsó diffúzort is választhatnak Stingerükhöz. A keréktárcsák választéka egy 18 és egy 19 colos alufelni-készlettel bővült, formáik kiemelik a Stinger sportos utazóautó karakterét.

A most bemutatott modellek koreai specifikációjúak

A színkínálatban egy új árnyalat jelenik meg a világ legtöbb piacán. Most először a Stinger kétféle, a külső megjelenést módosító csomaggal is elérhető. A nagyobb teljesítményű változatokhoz megrendelhető Dark Package részeként fényes fekete a diffúzor kerete, feketék a nagyátmérőjű kipufogóvégek és a csomagtérajtó Stinger felirata is. Kizárólag az Egyesült Államok piacán új Black Package is elérhető, ezzel még agresszívebbé tehető a Stinger megjelenése: 19 colos matt fekete keréktárcsák, hátsó szárny, fekete tükörházak és fekete sárvédő-díszítések.

Magasabb minőségű utastet kapott az új Stinger

Az öt utasnak is kényelmes beltér szerkezete és felépítése alapvetően változatlan maradt, de sok a finoman felfrissített részlet. A látványt és az anyaghasználatot érintő módosítások fő célja a Stinger túraautó-értékeinek kiemelése a minőségérzet fokozása mellett.

A kormány alsó részének fémes burkolata a mostantól teljesen digitális, nagyfelbontású 7.0 colos műszeregység keretével harmonizál. A középső visszapillantó keret nélküli, így az eddiginél szélesebb a látótere is.

Kényelmesebb lett a Kia Stinger utastere, magasabb minőségűek az anyagok, megújult az infotainment rendszer is

Felszereltségtől függően a műszerfal és az ajtók kárpitvarrásai kontrasztos színűek, míg a középkonzolra alu-, vagy szénszál-hatású dekorelemek rendelhetők. A felfrissített infotainment és navigációs rendszer 10.25 colos középkonzoli érintőképernyőjének környezete és a műszerfal frontrésze is fényes fekete. A hangulatvilágítás szintén megújult, mostantól 64 árnyalat állítható be. Piactól függően a Kia Stinger egy új beltéri árnyalattal és friss, választható anyagokkal is megrendelhető. A koreai vásárlók új, egyszínű sötétbarna kárpitozást is rendelhetnek, puha, gyémántmintás tűzésű nappabőr ülésekkel. A világ más piacain a már meglévő kárpitkínálat mellett újdonság a Saturn fekete, a vörös, és a bézs bőr. A Saturn fekete belsőhöz fekete szarvasbőr ülések járnak, kontrasztos vörös, a fém óraszíjak mintáját utánzó varrással.

A külső feltűnőbb, hatásosabb és a korábbinál személyre szabhatóbb is lett

A megújult Kia Stinger forgalmazása Koreában már 2020 harmadik negyedévében megkezdődik, a külföldi értékesítés később indul.

A Stinger mellett alapos ráncfelvarráson esett át a Kia Picanto és a Kia Stonic is, ez utóbbit itt mutattunk be részletesebben!

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Sportkombinak öltözött a Toyota: látványos Crown Signia készül a SEMA-ra

Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…

2026. 11. 03.
  • Autók

Louis Vuitton utazóládákkal és monogramos részletekkel hódít a Porsche 911

Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…

2026. 11. 02.
  • Autóvilág

Őszi óraátállítás: sötétben a megszokott út is veszélyesebb lehet

Az őszi óraátállítás után sokan már sötétben indulnak haza, miközben vezetési szokásaik alig változnak. Az…

2026. 11. 02.
  • Autók

A Forma–1 világa egy fényképezőgépben: különleges Leica-modell érkezett

A versenypályák világából merített ihletet a Leica legújabb különkiadása, amely a Forma–1 jellegzetes anyaghasználatát és…

2026. 11. 01.
  • Hírek

20 millió eurót fordít a fiatalok mentális jóllétének támogatására a Rituals

A fiatalok mentális egészségének támogatása világszerte egyre sürgetőbb feladat, amelyből a nagyvállalatok is egyre nagyobb…

2026. 11. 01.
  • Autók

A digitális detox fénykora; a Porsche Mission S visszahozza az analóg élményt!

A Porsche Mission S műszerfalának főszereplője egy valódi fordulatszámmérő-mutató. A tanulmányautóból a beépített központi kijelző…

2026. 10. 31.