Ez gyors volt: 25 éves rapper csavarta el Kulcsár Edina fejét

Írta:
Drive Me Baby

Pár nappal szakításuk bejelentése után, Kulcsár Edina bevallotta, hogy ő és Csuti valójában már hónapok óta nincsenek együtt. A Nyerő Párosban is szereplő egykori szépségkirálynő azonban nem volt sokáig magányos, máris rátalált a szerelem, Instagram-oldán már meg is mutatta új párját. Tipp: Bangó Margitot azonnal műteni kellett, 71 évesen újra legyőzte a rákot

Kulcsár Edina új párja G.w.M, polgári nevén Varga Márk, népszerű rapper, aki a YouTube-on lett sikeres

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Kulcsár Edina és Csuti anno azzal a céllal jelentkeztek az RTL Klub Nyerő Páros című vetélkedőjébe, hogy megmentsék házasságukat, ez azonban sokadik nekifutásra sem sikerült. „Egy évig küzdöttünk, de mivel mindenkettőnknek más a szeretetnyelve, így elengedtük egymás kezét” – írta január 14-én, pénteken egy Facebook-bejegyzésben Kulcsár Edina. Edina és Csuti szakításáról itt írtunk bővebben.

Mondanunk sem kell, Edina mindenkit meglepett, amikor hétfőn egy az Instagram-oldalára megosztott új fotón már egy új férfi mellett mosolyog. Mint kiderült a férfi nem más, mint új párja, Márk. „Csutival rég nem vagyunk rendben. Már nem is vagyunk együtt jó ideje, de jóban vagyunk és a gyerekek miatt itt van néha a házban. Igaz, hogy nem 3. fél miatt lett vége a kapcsolatunknak, viszont azt nem tagadom, hogy közben rámtalált a SZERELEM! Egy olyan szerelem, amivel még nem találkoztam! Amiről azt sem tudtam, hogy létezik!!!” – áradozott a szépségkirálynő.

Új szerelméről így nyilatkozott: „Amit érzek eziránt a fiú iránt, olyan erős és megmagyarázhatatlan, amivel még tényleg nem találkoztam! (…) Nem akarok tovább bújkálni és tagadni, hanem őszintén szeretném felvállalni az érzéseim és megmutatni a világnak, hogy ki az, aki miatt más színben látom a világot. Ki az, aki a tenyerén hordoz, akinek a hiánya fizikális fájdalmat okoz, aki minden bennem lévő szeretetet visszahozott és akinek a társaságában nem tudok nem mosolyogni.”

Ezeket a cikkeket se hagyd ki:

Drive Me Baby

Friss

  • Autóvilág

A buszok viszik a lendületet az európai haszonjárműpiacon

Miközben a kisteherautók piaca stagnál, buszból látványosan több kerül forgalomba az Európai Unióban. Az ACEA…

2026. 11. 07.
  • Autóvilág

Unalmas lett a fekete-fehér-szürke? Ezek lehetnek a következő évek legdivatosabb autószínei

A fehér, a fekete és a szürke továbbra is uralja az utakat, az autóipari színtrendek…

2026. 11. 07.
  • Autók

Toyota Hiace terepjáró lakóautó: konyha, zuhanyzó és három differenciálzár

Összkerékhajtással, 35 colos terepgumikkal és 300 milliméteres hasmagassággal épített expedíciós lakóautót a Toyota Hiace-ből az…

2026. 11. 07.
  • Autók

Ez az autó levett a lábamról – Kia K4 GT-Line teszt

A Kia K4 a Ceed utódjaként érkezett, de vajon a gyártó legújabb kompakt modellje fel…

2026. 11. 06.
  • Autók

Honda az EICMA 2026-on: új Africa Twin, Fireblade és elektromos bringa

Megújuló motorkerékpárokkal, radaros vezetéstámogatással és egy elektromos hegyikerékpárral érkezik a Honda az EICMA 2026 kiállításra.…

2026. 11. 06.
  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.