Pár nappal szakításuk bejelentése után, Kulcsár Edina bevallotta, hogy ő és Csuti valójában már hónapok óta nincsenek együtt. A Nyerő Párosban is szereplő egykori szépségkirálynő azonban nem volt sokáig magányos, máris rátalált a szerelem, Instagram-oldán már meg is mutatta új párját. Tipp: Bangó Margitot azonnal műteni kellett, 71 évesen újra legyőzte a rákot
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Kulcsár Edina és Csuti anno azzal a céllal jelentkeztek az RTL Klub Nyerő Páros című vetélkedőjébe, hogy megmentsék házasságukat, ez azonban sokadik nekifutásra sem sikerült. „Egy évig küzdöttünk, de mivel mindenkettőnknek más a szeretetnyelve, így elengedtük egymás kezét” – írta január 14-én, pénteken egy Facebook-bejegyzésben Kulcsár Edina. Edina és Csuti szakításáról itt írtunk bővebben.
Mondanunk sem kell, Edina mindenkit meglepett, amikor hétfőn egy az Instagram-oldalára megosztott új fotón már egy új férfi mellett mosolyog. Mint kiderült a férfi nem más, mint új párja, Márk. „Csutival rég nem vagyunk rendben. Már nem is vagyunk együtt jó ideje, de jóban vagyunk és a gyerekek miatt itt van néha a házban. Igaz, hogy nem 3. fél miatt lett vége a kapcsolatunknak, viszont azt nem tagadom, hogy közben rámtalált a SZERELEM! Egy olyan szerelem, amivel még nem találkoztam! Amiről azt sem tudtam, hogy létezik!!!” – áradozott a szépségkirálynő.
Új szerelméről így nyilatkozott: „Amit érzek eziránt a fiú iránt, olyan erős és megmagyarázhatatlan, amivel még tényleg nem találkoztam! (…) Nem akarok tovább bújkálni és tagadni, hanem őszintén szeretném felvállalni az érzéseim és megmutatni a világnak, hogy ki az, aki miatt más színben látom a világot. Ki az, aki a tenyerén hordoz, akinek a hiánya fizikális fájdalmat okoz, aki minden bennem lévő szeretetet visszahozott és akinek a társaságában nem tudok nem mosolyogni.”
Ezeket a cikkeket se hagyd ki:
A rendszeres autómosás azonban messze nem csak esztétikai kérdés: a felgyülemlő por, levelek és rovarmaradványok…
Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre…
Egy hely, ahol végre lelassulhatsz A golfpálya egészen más világ, mint a rohanó hétköznapok. Egy…
Új márka születik, globális tervekkel Egy teljesen új fejezet kezdődik a Freelander név történetében: a…
Hazai bajnoki cím után irány a nemzetközi színtér A hazai ralipályák után most jóval nagyobb…
Egy nap a szolnoki Adventure Parkban, ahol a pályamotoros múlt találkozott a tereppel Ha valaki…