Ismét lehet elektromos autó vásárlásra pályázni! Ezek a tudnivalók

Írta:
Kámány Andrea

Hivatalosan is bejelentésre került az idei elektromos autó vásárlási pályázat. Mutatjuk, hogy milyen változások léptek érvénybe a tavalyi pályázathoz képest.

Íme az idei elektromos autó pályázat

Érdemes június 14-ig várnia annak, aki elektromos autó vásárlását tervezi. Ekkor lép ugyanis életbe a régóta várt állami támogatás, amelyet az elektromos jármű vásárláshoz igényelhetünk. Az idei évben 3 milliárd forintos támogatási keret áll rendelkezésre, amelyre három szakaszban lehet pályázni. Az első szakasz június 14-én, reggel 8 órakor indul és július 2-ig tart. Ebben az idősávban kerül kiosztásra az első egy milliárd forint. A második szakasz, és egyben a második milliárd forint szétosztása augusztus 9-én kezdődik és augusztus 27-én ér véget. A harmadik szakaszban az utolsó milliárdra, valamint a korábbi szakaszokból esetlegesen fennmaradt összegek kiosztására október 11-től lehet pályázni egészen a keret kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-ig.

A pályázati kiírás szerint 1 és 12 millió forint közötti, maximum 5 személyes elektromos autóra a legmagasabb felvehető állami támogatás 2,5 millió forint lehet, de legfeljebb a megvásárolt jármű értékének a fele. Az ennél eggyel magasabb sávban, a 12-15 millió forint közötti, szintén maximum 5 személyes elektromos autóra már csak 1,5 millió forint támogatás jár. Érdemes odafigyelni, mivel ebben a sávban csupán a vételár 12,5 százalékát teheti ki a támogatás mértéke.

És hogy mi milyen elektromos autókat vártunk, várunk idén nagyon, azt itt találod: 11 új elektromos autó, amiket nagyon várunk 2021-ben – Van köztük 4 millió forint alatti is!

A 7 személyes autók esetében szintén történtek változások a tavalyi évhez képest. Az egyik legfontosabb talán, hogy a felső határ 15 millió forint helyett 17 millióra módosult. De, hogy jobban rögzüljenek az információk, egy táblázatban is összegezték a támogatások mértékét.

Az idei évben felvehető támogatás mértéke (forrás: IFKA)

Cégek nem pályázhatnak

A tavalyi pályázathoz képeset idén nem pályázhatnak cégek és vállalkozások. A támogatást magánszemélyek, magyarországi székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező civil szervezetek, vagy egyesületek, illetve felsőoktatási intézmények igényelhetik. Arra azonban érdemes minden vásárlónak figyelnie, hogy a pályázat benyújtásához érvényes megrendelést is mellékelni kell, amely nem lehet régebbi, mint a pályázat kiírási időpontja. A benyújtási időszak lezárultát követően pedig 20 munkanapon belül számíthatunk az elbírálás eredményére. A kiírás kitér arra is, hogy a megvásárolt elektromos járművet a forgalomba helyezést követően 3 évig fenn kell tartania a tulajdonosnak. A pályázat további részleteit ide kattintva találod.

Ezeket az elektromos autókat mi is kipróbáltuk:

Kámány Andrea

Friss

  • Hírek

Megérkeztek az árak: már előrendelhető a Geely MONJARO EM-i!

Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…

2026. 11. 05.
  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.