Ma 50 éves a Forma-1 nagyágyúja, Häkkinen és Raikkönnen egykori csapattársa

Írta:
Drive Me Baby

Csapathűség és hosszú karrier

Forma-1-es karrierjének harmadik évében David Coulthard 1996-ban került a McLaren-Mercedes-hez, hogy utána kilenc éven keresztül vezessen Mika Häkkinen, majd Kimi Räikkönnen mellett a brit-német csapatnál. Lenyűgöző sikerei között említhetjük a monacói nagydíjon aratott dupla győzelmet (2000-ben és 2002-ben), valamint a hazai Silverstone-ban 1999-ben és 2000-ben megszerzett első helyet. 2001-ben Coulthard volt a második a világbajnoki rangsorban.

246 Formula 1-es rajt és 13 győzelem után Coulthard 2008-ban hagyott fel a formula autós versenyzéssel. A Müche Motorsport színeiben 2010 és 2012 között a Német Túraautó Bajnokság (DTM) összesen 31 versenyén állt rajthoz egy AMG Mercedes C-osztály volánja mögött, utolsó évében pedig a Norisringen ötödik helyezést ért el.

Egy megható pillanat: Mika Häkkinen (jobbra) és David Coulthard miután megnyerték az első és második helyet az 1998-as Ausztrál nagydíjon.

Mika Häkkinen és David Coulthard egy korszak meghatározó hősei voltak, akiknek csatája Michael Schumacherrel és Rubens Barrichellóval olyan történeteket eredményezett, amelyet mindörökké emlegetni fognak. Häkkinen és Coulthard kettőséről így nyilatkozott a motorsport-vezér: „Egy abszolút sikertörténet. Tökéletes kombináció. Ők ketten tisztelik és kiegészítik egymást, miközben kívülről nézve szimpátiát váltanak ki. Jobbat elképzelni sem tudtam volna.”

David Coulthard, a multitálentum

David Coulthard és Mick Schumacher Monaco utcáin egy 1903-as Mercedes-Simplex 40 PS-sel 2017-ben

Miután több területen is bizonyított élsportolóként, David Coulthardból számos egyéb területen is sikeres üzletemberré vált. A Mercedes-Benz márka nagyköveteként 2011 óta többek között az új AMG modellek marketing kampányához és különböző eseményekhez nyújtott segítséget. Coulthardnak saját filmgyártó vállalkozása van, a Formula 1-et kommentátorként közvetíti, és a hotel- és étteremiparban is tevékenykedik. David különösen nagy izgalommal hajt különböző történelmi versenyautókat a világ különböző aszfaltcsíkjain, vagy éppen saját Mercedes-Benz 280 SL (W 113) modelljét otthona, Monte Carlo utcáin. A „Pagoda” éppen saját születési évéből, 1971-ből származik, és még 1995-ben első autójaként vásárolta.

Forrás: Mercedes-Benz Hungária Kft., Daimler

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.