Hamarosan kétszeres apuka lesz Berki Krisztián. De vajon mennyire tudja majd kiélvezni a kispapaságot, ha rácsok mögé kerül?
A Hot magazin legújabb címlapján büszkén fogja felesége hasát Berki Krisztián. A kép mellett pedig egy sokat sejtető felirat áll, miszerint retteg a kismama. Nem is csoda, hogy Berki Renáta aggodalmaskodik, mivel férjét akár több hónapnyi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélhetik.
Berki ellen egy 2018-ban történt büntetőfékezés miatt emeltek vádat. A vádirat szerint a volt focista egy III. kerületi autóbusz utasait veszélyeztette, amikor a busz elé vágott, majd hirtelen intenzív fékezésbe kezdett. A buszsofőr sajnos nem tudott mit tenni, az ütközés elkerülhetetlenné vált. A menetrend szerinti járat rögzítette az esetet, amelyen egyértelműen látszik, hogy Berki többször is megpróbálta megelőzni a járművet, ám nem járt sikerrel. Vélhetően emiatt dühödött fel, és próbálta megleckéztetni a tömegközlekedési eszköz vezetőjét.
A nyilvánosan is elérhető felvételen jól látszik, a buszsofőr hiába próbált vészfékezést alkalmazni. Az ütközés következtében több utas kirepült az ülésből, néhány pedig durván nekicsapódtak a kapaszkodó rudaknak. Csodával határos módon azonban nem történt személyi sérülés. Az anyagi kár azonban jelentős összeget tett ki. Míg az autóbuszban nagyjából 2,5 millió forintnyi kár keletkezett, addig Berki Krisztián autójában 14 milliós.
Noha Berki felesége, Mazsi is az autóban ült, mindvégig kiállt férje ártatlansága mellett. A várandós kismama még egy videót is közzétett, amelyben bebizonyította miért véli, hogy Krisztián biztosan nem felelős az ellene felhozott vádakban. A mostani, magazinnak adott interjújában azt nyilatkozta, nem tudja mihez kezd, ha férje éppen most kerülne börtönbe. A kismama úgy véli, ezzel vége lenne az életüknek.
További sztárhíreinket itt találod:
Az elektromos autózás előnyeit sokan élveznék a hétköznapokban, de a hosszabb utak kényelméről és spontaneitásáról…
A legújabb aktív biztonsági funkciók kritikus vezetési szituációkban, parkolási manővereknél és kiszállás közben egyaránt segítik…
Ebben az ártalmatlan külsejű ötajtós Toyotában 3,5 literes V6-os motor dolgozik 280 lóerővel, és hozzá…
Újabb használt autóval folytatódik tesztsorozatunk. Ezúttal egy olyan modellel töltöttünk együtt néhány napot, amelyet aligha…
2026. szeptember 1-től minden márkánkra kiterjesztjük a 6 éves garanciát Magyarországon. Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Škoda,…
Úgy tűnik, nem kell sokáig várni arra, hogy egy újabb Räikkönen nevét megismerje a motorsportvilág.…