Bemutatkozott az új, akár 530 lóerős Maserati Grecale

Írta:
Drive Me Baby

Galéria – Maserati Grecale Trofeo

Az utastéren belül a kiemelkedő műszaki jellemzők közé tartozik a hagyományos Maserati óralap, mely először a Grecale-ban jelenik meg digitális kivitelezésben, és ami a hangvezérlés jóvoltából igazi autós asszisztenssé válik. Az autó technikája három csúcstechnológiás kijelzőről vezérelhető: a nagy, 12,3 colos központi képernyőről, ami az eddigi legnagyobb Maserati-ban megjelenő display; egy második, 8,8 colos kijelzőről, amivel az extra kezelőopciók irányíthatók; illetve egy harmadik kijelzőről, ami a hátsó üléseken utazók számára érhető el.

 

Az autó utasterében a kimagasló élvezetet nyújtó hangzásvilágért a sokoldalú hangélmény felel, amit a tipikus „Maserati-hang” és a magával ragadó Sonus faber 3D hangrendszer biztosít. A Sonus faber rendszer prémium szinten alapfelszereltségként 14 hangszórót, High Premium szinten pedig igény szerint 21 hangszórót foglal magába.
Az alábbi cikkek is érdekelhetnek:

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Megérkezett Magyarországra az elektromos Mercedes-Benz GLC: már rendelhető a GLC 250 electric és a GLC 300 4MATIC electric

Tovább bővül az elektromos Mercedes-Benz GLC kínálata, hiszen Magyarországon mostantól a Mercedes-Benz GLC 250 electric…

2026. 06. 11.
  • Autók

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3 – győzelemmel tért vissza a Gamota Racing a Slovakia Ringen

Rövid pihenő után újra rajthoz állt a brutális BMW M4 GT3, és nem is akárhogyan…

2026. 06. 10.
  • Aktuális

A nyár slágerei: ehető növények, mini dzsungel és wellness élmény a teraszon

A terasz és a kert a nyári napok egyik központi helyszíne: akár szabadtéri nappaliként, mini…

2026. 06. 10.
  • Autók

Kia PV5 Passenger: megérkeztek a 6 és 7 üléses elektromos családi és shuttle modellek

A Kia a PV5 Passenger új, 6 és 7 üléses változataival tovább bővíti Platform Beyond…

2026. 06. 10.
  • Autók

Audi Nuvolari GT3? A négykarikások új hiperautója már most felkavarta a versenysport állóvizét

Egy fotó, ami beindította a találgatásokat Az Audi nem aprózta el az új Nuvolari bemutatását.…

2026. 06. 09.
  • Hírek

Márquez visszatért a trónra: kaotikus Magyar Nagydíj után századik győzelem a MotoGP-ben

Dupla győzelem és dominancia a magyar hétvégén A Ducati 33 éves klasszisa 266 napnyi szünet…

2026. 06. 08.