Függetlenül attól, hogy már évek óta autót vezetsz, és gyakorlott sofőrnek tartod magad, vagy csak most tanulsz vezetni, számos dolog van, amit érdemes tudnod az autó működése kapcsán. Szakértők szerint, néhány műveletet teljesen feleslegesen végzünk, és a valósnak vélt „szakmai” tudásunk is sokszor hagy kivetnivalót maga után. Éppen ezért összeszedtünk néhány tippet és trükköt, amiket jobb, ha ezentúl te is alkalmazol.
1. Az autó akkumulátora nem feltétlenül szorul cserére
Ha problémát tapasztalsz az akksival, első gondolatod, hogy rohansz a szervizbe kicseréltetni azt. A problémát azonban sokszor az akkumulátor vezetékeinél jelentkező korrózió okozza, ami a szakértők szerint egy kis kólával (igen, Coca-Colával!) orvosolható, ha óvatosan a vezetékekre öntöd. De szintén gyors és olcsó megoldás lehet, ha az akkumulátort egyszerűen újratölteted. Ha mégis a csere az egyetlen megoldás, ellenőrizd, hogy mindenképp új akksi kerüljön a kocsiba.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
2. Autós tévhit, hogy az olaj tisztasága az elsődleges
A nagykönyv szerint, minden 4800 km megtétele után szükséges az olajcsere, a szakértők azonban ennél jóval több megtett út után javasolják a cserét. Egyesek 12 000 km-t írnak elő, de sokan a 16 000 km megtételét sem tartják túlzásnak. Az olaj mennyiségét azonban célszerű sűrűn ellenőrizni, ugyanis nem jó, ha nagyon leesik a kocsiban az olajszint. És ha lehet, ezt bízd szakemberre, mielőtt…
3. Ha nincs rendben a fék, az autó működése nem biztonságos
Ha fékezéskor furcsa hangot hallasz, ösztönösen a fékek cseréjét vizionálod. Sokszor azonban a fékbetétek rozsdamentesítése megoldhatja a problémát. Szakértők szerint a fékbetéteket csak akkor kell cserélni, ha azok 90%-ig elhasználódtak. Ha biztosra akarsz menni, hogy kocsid fékrendszere tökéletesen működik, olvasd el cikkünket, amelynek középpontjában a fékek és az autó működése áll.
4. Legyél szkeptikus az autószerelőkkel
Nehéz megbízható szakembert találni, ugyanis számos autószerelőnek az az érdeke, hogy minél több mindent kicseréltess az autódon (sokszor persze teljesen feleslegesen). Ha gyanúsnak tartod a szakember által felsorolt szervizelést, illetve annak költségét, keress fel egy másik autószerelőt, kérj másodvéleményt.
5. Ne ess pánikba a motorellenőrző lámpa felvillanásakor
Ha a műszerfalon felvillan a motorellenőrző lámpa (Check Engine), annak olykor a rosszul rögzített zárófedél lehet az oka, ugyanis a lámpa akkor is jelez, ha oxigént észlel a vezetékekben. Ne ess pánikba, nem kell rögtön a motor teljes meghibásodására gondolni! De a villogó kijelzőket mindig vedd komolyan, mert van néhány súlyosabb, melyek megjelenésekor elég nagy bajban vagyunk.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
6. Népszerű autós tévhit, hogy kellenek az adalékanyagok
Sok szakember javasol különböző adalékanyagokat az autók „teljesítményének fokozására”. Erre azonban nincs szükség, mivel az üzemanyag és az olaj már tartalmazza a szükséges adalékanyagokat.
7. Gyorshajtás? Inkább ne!
Ha betartod a sebességkorlátozást, azzal akár végzetes kimenetelű baleseteket is elkerülhetsz. A relatív és az abszolút gyorshajtás a leggyakoribb balesetet kiváltó okok listáján – a sebességhatárok teljes figyelmen kívül hagyása több ezer karambolt okot minden évben. A gyorshajtás ezen kívül még időben sem kifizetődő… Kiszámolva csak igazán hosszú úton tudsz valamennyi időt nyerni, ezzel azonban magas kockázatot vállalsz. Rövidebb utakon pedig egyáltalán nem számottevő az idő, amit a sebességkorlátozások rendszeres átlépésével nyersz.
+1. Szimulátorral fejlesztheted a vezetési képességeidet
Az autó működése mellett az is fontos, hogy fejlesszük vezetési képességeinket. Az online vezetés hozzájárul ehhez, és a valóságban ez tényleg kifizetődő, akár a büntetőpontok számát, akár a balesetek elkerülését tekintve.
Forrás: Brightside.me; gifek: giphy.com