Tóth Gabinak óriási megtiszteltetésben volt része: ő képviselte hazánkat szombat éjszaka az európai békét és egységet ünneplő Európa-nap alkalmából rendezett online eseményen. A virtuális ünnepségen, amit az Egyesült Államokból közvetítettek, több mint 20 európai országból jelentkezett be egy-egy művész, olvasható az Indexen. Gabi előadását pedig nem más, mint az est háziasszonya, Alyssa Milano üdvözölte, illetve konferálta fel. Tóth Gabi fantasztikus előadását az Instagram-oldalán is megosztotta, amit most te is megnézhetsz:
Az Európa-nap online eseményt Tóth Gabi nyitotta, akit Alyssa Milano úgy mutatott be, mint Magyarország legértékesebb énekesnőjét. Gabi, akit az eseményen gitáron Csóka Péter kísért, a Mária altatója című népdalt adta elő, amit néhány órával korábban állítólag még a kislányának, Hannarózának énekelt. Gabi az alkalomhoz stílusosan egy magyaros motívumokkal tarkított piros ruhát választott.
Múlt héten írtuk, hogy Tóth Gabi és férje, Krausz Gábor bár tavaly elhatározták, hogy nem mutatják meg többet kislányukat a közösségi médiában, most mégis kivételt tettek. Gabi és Hannaróza ugyanis közösen szerepeltek az egyik legnagyobb magazin anyák napi számának címlapján. A fantasztikus címlapfotót erre a linkre kattintva te is megnézheted.
Aktuális sztárhíreinket az alábbi linkekre kattintva érheted el:
Címlapfotó: Tóth Gabi/Instagram
A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…
A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…
A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…
639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…
Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…
Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…