Megérkezett az új Škoda Fabia várva várt negyedik generációja. A legújabb modell nem csupán tágasabb, biztonságosabb, de okosabb is elődjénél.
Az új Škoda Fabia az első az új nemzedék között, amely a Volkswagen csoport MQB-A0, keresztmotoros platformjára épül. Emellett pedig a kategória legnagyobb helykínálattal rendelkező modellje. A 4108 milliméteres hosszúságával és 1780 milliméteres szélességével tekintélyes belsőteret tudhat magáénak. Nem beszélve 380 literes csomagtartójáról, amelyet a hátsó ülések lehajtásával összesen 1190 literre bővíthetünk.
Az új Škoda külseje is sokkal érzelemdúsabb lett elődjeinél. Az éles metszésű, már alapkivitelben is LED-technikájú fényszórók mellett, szoborszerűen plasztikus vonalvezetése igazán dinamikus megjelenést kölcsönöz. Az első lökhárító alsó légbeömlő nyílása mögött elhelyezett, újszerű hűtőzsaluzat 120 kilométer / órás sebességnél akár 0,2 literrel mérsékli az üzemanyag-fogyasztást. A gyártó által kínált, kilenc különböző karosszériaszínnel ráadásul teljes mértékben magunkra szabhatjuk a Fabia külsejét. De meg kell említeni még az aerodinamikailag optimalizált keréktárcsákat, valamint az első ajtókon található, cseh zászlót idéző háromszög motívumát.
2564 milliméteres tengelytávjával az új Fabia minden utasnak tökéletes helykínálatot szolgáltat. Az igényes belsőt a különböző színben elérhető díszvarrások, dekorbetétek és LED-es hangulatvilágítások mindinkább feldobják. Az exkluzivitás szerelemeseinek kívánságra bőrbevonatú, multifunkciós kormánykerék, vagy háromküllős, multifunkciós sportkormány is elérhető. A 10,25 col képátlójú kijelzőfelület igény esetén kérhető, alapkivitelben csupán 3,5 colos, analóg műszeregységgel ellátott információs kijelző jár. Ugyanígy extraként igényelhető a kétzónás Climatronic légkondicionáló berendezés tekerőgombokkal.
Beépített eSIM-kártyájával az új Fabia állandó internetkapcsolattal rendelkezhet. Ha pedig ez sem lenne elég, csak csatlakoztassuk okostelefonunkat a Wireless SmartLink technikáján keresztül a jármű rendszerére. A merülés miatt sem kell aggódni, mivel Phone Box rekesz is elérhető az új modellben. A legújabb technológiával felszerelt autóban mindemellett Laura, a digitális asszisztens is rendelkezésre áll.
Az akár kilenc légzsákkal is elérhető Fabia a szegmens egyik legbiztonságosabb modellje. Nem csupán menetasszisztenst, parkolási segédet, adaptív sebességszabályozót, de sávtartó-, és manőverasszisztenst is kapunk többek között. Mindezek mellett pedig akár kilenc légzsákkal is kérhetjük az új Škoda modellt.
Az 1 literes benzinmotorból 65 és 80 lóerős kivitel érhető el, amelyet ötfokozatú kéziváltóval kínál a gyártó. A 110 lóerős turbó kivitel ellenben már hatfokozatú kézi-, illetve hétfokozatú DSG automata váltóval igényelhetjük. A modell csúcskategóriája az 1,5 literes 4 hengeres benzines kivitel, amely 150-es lóerővel és DSG váltóval érkezik. Hibrid és dízelmotor egyelőre nem szerepel a kínálatban.
A márkával kapcsolatos további cikkeket is olvashatod el:
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…