A Magyar Suzuki Zrt. sokak karácsonyát teszi szebbé idén

Írta:
Drive Me Baby

Az esztergomi székhelyű Magyar Suzuki Zrt. az idei karácsonyt rendhagyó módon tette emlékezetessé két helyi intézmény számára. A gyártóvállalat ugyanis idén úgy döntött, hogy a partnerei megajándékozására szánt összeget regionális szervezeteknek ajánlja fel. Ezt se hagyd ki: Andrea akár lovakat is vontat a Suzuki SX4 S-Crossával

Atsumi Masato, a vállalat vezérigazgatója személyesen adta át az adományt jelképező mézeskalácsokat az esztergomi Vaszary Kolos Kórháznak, valamint az esztergomi Sérült Gyermekekért és Fiatal Felnőttekért Alapítványon keresztül a Szent Rita Fogyatékosok Otthona számára. Míg a szintén Esztergomban található Sérült Gyermekekért és Fiatal Felnőttekért Alapítvány, mely a Szent Rita Fogyatékosok Otthonát támogatja, a vállalat által felajánlott 2,3 millió forintból egy speciális, fogyatékkal élők számára alkalmas játszótér kialakítását valósítja meg.

A Magyar Suzuki Zrt. munkatársai és a márkakereskedések emellett közel 400 ajándékcsomagot is gyűjtöttek a rászoruló gyermekeknek a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi Cipősdoboz kampánya keretében. A gyártó és partnerei által gondosan összekészített, becsomagolt és felcímkézett cipősdobozokat eljuttatták a program gyűjtőpontjaira, hogy azok, a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesi hálózatán keresztül még az ünnepek előtt célba érhessenek. Az ajándékdobozok rászoruló családokhoz kerülnek. Ezt is ajánljuk: Szemetet szedtek a Suzuki önkéntesei Esztergomban és környékén

A Magyar Suzuki Zrt. az esztergomi óvodások ünnepét is szebbé teszi. A cég 200 db suzukis plüssmackót ajándékozott karácsonyra az esztergomi óvodásoknak. A felajánlás az Angyalkert Óvoda közreműködésével jutott el a helyi intézményekbe.

Ezeket a cikkeket is ajánljuk:

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Buzz Lightyear beköltözött a Porsche garázsába: Toy Story ihlette 911-esek jönnek, és ezekért a gyűjtők meg fognak őrülni

A sportautók mindig is a felnőttek legdrágább játékai voltak, de a Porsche most ezt a…

2026. 04. 29.
  • Gasztro

Kiderült, hogy a nők vagy a férfiak közül kávéznak többen itthon – te mit tippelsz?

A 16–75 év közötti magyarok 88%-a kávézik, és a többség naponta él ezzel a szokással.…

2026. 04. 29.
  • Autók

Hidrogénfronton összeállt a három autóipari titán: Toyota, Daimler Truck és Volvo közösen támadja a dízel korszak végét

A haszongépjárművek világában egyre világosabb, hogy a jövő nem kizárólag akkumulátorokkal íródik. Miközben a személyautóknál…

2026. 04. 29.
  • Autók

Mutattuk már a Győrben készülő szörnyet? Nem? Akkor figyelj!

639 lóerős villámcsapás konnektorról: megérkezett az Audi RS 5 PHEV, ami egyszerre zöld és félelmetes…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Porsche kiszáll a Bugattiból: véget ér egy luxusautós korszak, a Rimac magasabb sebességbe kapcsol

Nagyot fordul a világ a hiperautók elitklubjában: a Porsche AG hivatalosan is bejelentette, hogy megválik…

2026. 04. 28.
  • Autók

A Hyundai nem engedi el a benzinszagot: új N-motort kínoznak a Nürburgringen

Miközben az autóipar egyik fele a konnektort keresi, a másik pedig próbálja túlélni az emissziós…

2026. 04. 27.