Az Európai Bizottság kilenc hónapban, azaz 270 napban határozta meg a koronavírus elleni oltási igazolványok érvényességét, az Európai Unión belüli utazásokra vonatkozóan. Tipp: Vajon fenntarthatóbban fogunk élni a koronavírus után?
Az oltási igazolványokat a tagállamok az alapoltási sorozat utolsó adagjának beadásától számított kilenc hónapig fogadják el. Egyadagos oltóanyag esetében ez azt jelenti, hogy az igazolvány az első és egyetlen adag beadásától számított 270 napig marad érvényben. Kétadagos oltóanyag esetében az elfogadási időszak a második adag vagy a vírus okozta betegségből való felépülés után beadott első és egyetlen adag beadásától számított 270 nap.
Az új szabályok értelmében az EU-tagállamoknak minden olyan oltási igazolványt el kell fogadniuk, amelyet kevesebb mint 9 hónappal az alapoltás utolsó adagjának beadása után állítottak ki. A tagállamok nem írhatnak elő ennél rövidebb vagy hosszabb elfogadási időszakot. A jelenlegi állás szerint az emlékeztető adagok beadását követően kiállított igazolványokra nem vonatkozik standard elfogadási időszak, mivel most még nem áll rendelkezésre elegendő adat arra vonatkozóan, hogy azok mennyi időre nyújtanak védelmet. Az EU-s oltási igazolványok érvényességéről többet is megtudhatsz, ha ide kattintasz.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Forrás: MTI
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…
Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…
Szélesített karosszériával, ültetett futóművel és Lexus-fékekkel érkezik a Toyota Crown Signia GT-S Performance Concept a…
Mi történik, ha a világ egyik legismertebb luxusdivatháza és a klasszikus Porsche 911-esek újragondolásáról híres…