Amikor először eszembe jutott a kifejezés, hogy “Fly like a G6”, csak egy laza popslágerre gondoltam. De amikor beléptem az első magyarországi XPENG márkakereskedésbe, hamar rájöttem: itt nem csupán egy autóról van szó, hanem a jövő mobilitásáról, ahol a technológia és az emberi élmény szorosan összekapcsolódik.
Az XPENG-et 2014-ben alapították Kínában, és bár ma már autókat is gyárt, eredeti fókuszuk a humanoid robotok és repülő autók fejlesztése volt. Iron nevű robotjuk ugyanazokat a szoftvereket futtatja, mint az autók, így a cég filozófiája szerint a mobilitás maga a technológiai és emberi élmény összekapcsolása. Nem arról van szó, hogy a vezetőt helyettesítsék: minden eszköz és funkció a sofőrt támogatja, hogy az utazás biztonságos, kényelmes és élményszerű legyen.

Pár hete Magyarországon is megnyílt az első XPENG márkakereskedés, ahol a P7, G6 és G9 modellek érhetők el, és az AutoWallis teljes körű értékesítési és szervizhátteret biztosít a vásárlóknak. Tesztautóm, a G6 egy közepes méretű SUV, amely elsősorban családoknak és céges ügyfeleknek készült, prémium kategóriában, és bá rez már egy facelift verzió – tehát nem az első G6 a piacon –, de a változások friss, izgalmas élményt hoztak.
Futurizmus, hétköznapi eleganciával
A gyártó állítása szerint a G6 közepes méretű SUV, de első pillantásra az örök klasszikus jutott eszembe: “Úristen, ez very big!” A tesztautóm Stellar Purple fényezést kapott – ami nem rikító, de egy kis lila csavart visz a hétköznapokba. Az orr-rész teljes szélességében végigfutó LED fénycsíkot a gyártó Robot Face-nek nevezi, és tényleg van benne egy kis futurisztikus, „Robotzsaru” hangulat.

A forma modern, a front hosszabb, a hátsó rész rövidebb, így fastback-coupés hatást kelt. Az aerodinamika itt nem csupán dizájnelem: a finom oldalsó ívek és az emelt peremű hátsó légterelő a hatékony energiafelhasználást szolgálják. Az autó hossza 4758 mm, súlya több mint 2 tonna, így minden aerodinamikai trükk számít. Hátul is teljes szélességű integrált fénycsík világít, ami éjjel igazán impozáns látványt kölcsönöz neki.
Prémium minimalizmus
A belső tér durván minimalista, de pont ez a lényege. A sötétszürke beltér letisztult, a részletek mégis prémium érzetet keltenek, nemcsak első benyomásra, hanem sokadik blikkre is. Geometrikus, rétegezett dekorációk és nappabőr ülések találkoznak az alcantara-szerű puha kárpittal. Ettől kicsit olyan érzésem támadt néha, mintha az ufók raboltak volna el egy laza wellness hétvégére.

Az első ülések 12 irányban elektromosan állíthatók, akár a központi 15,6 colos lebegő érintőképernyőről is. Kijelzője ultra HD, szinte minden funkció innen érhető el, de a vezetés közbeni használatot néha zavarja, hogy a kormány kitakarja a bal alsó sarkot – a klíma állítása közben ez figyelemelvonó lehet. Két hűtött vezeték nélküli töltő és hatalmas tárolórekesz áll rendelkezésre, de kesztyűtartó nincs.

Kárpótlásul hátul hatalmas a hely: a hátsó ülések lábtere mellett a csomagtartó 571 liter, lehajtott ülésekkel 1374 l-re bővíthető. Gyerekekkel utazva ez kifejezetten praktikus, rengeteg hely jut játékoknak, utazótáskáknak és piknikcuccoknak, de egy költözést is nagyban megkönnyít, tapasztalatból mondom!
Amikor az elektromosság találkozik a sebességgel
A Performance modell 80 kWh-s akkumulátorral és összkerékhajtással érkezik. Az első tengelyen 190 LE, 220 Nm nyomatékú motor dolgozik, a hátsó tengely pedig 296 LE teljesítményre és 440 Nm nyomatékra képes. Az összteljesítmény így 487 LE és 660 Nm, ami 4 mp alatt repíti a G6-ost 0-ról 100 km/h-ra.

Töltés? Hihetetlen: akár 451 kW-tal tölthető, ami 10-ről 80%-ra mindössze 12 perc alatt feltölti az autót. Az 800 V-os szilícium-karbid (SiC) platform, többzónás hűtés-fűtés és háromrétegű, 4‑3‑4 kialakítás biztosítja a biztonságot és a hosszú élettartamot. A rendszer valós idejű hibaérzékeléssel és automatikus áramkör-leválasztással védi az akkumulátort, hogy ekkora teljesítmény mellett is biztonságban tudhasd az autód és magad.
AI – az XPILOT varázslata
Papíron az AI funkciók és integráció mindig jól (és sokak számára ismeretlenül) hangzanak, de a gyakorlatban? Az XPILOT ASSIST és a teljes körű logikai rendszerarchitektúra valóságos technológia. Elöl binokuláris, hátul tolatókamerával javítja a környezeti érzékelést, és a vizuális tartomány 125%-kal nagyobb, mint az előző generációnál. 49 akadálytípust – statikusat és dinamikusat is – képes felismerni és kezelni. Hangvezérléssel a műszerfal funkciói gyorsan, egyszerűen elérhetők, még a hátsó ülésekről is. Az adaptív intelligencia folyamatosan tanul, személyre szabja az utastéri üzemmódokat, OTA frissítésekkel alkalmazkodik a szokásaidhoz.

Élőben az önvezető rendszer úgy működik, hogy egy gombnyomásra az aktuális sebességhez igazítja az autót, és minden mást maga intéz. Használata során a rendszer folyamatosan gyűjti és feldolgozza a vezetési adatokat, beleértve a forgalmi szituációkat, a gyakran választott útvonalakat és a sofőr által alkalmazott vezetési mintákat. Ezeket az információkat a jármű valós idejű adatkapcsolaton keresztül elemzi, lehetővé téve az AI számára, hogy fokozatosan adaptálódjon a sofőr egyéni szokásaihoz és preferenciáihoz. Az eredmény: az autó idővel egyre „okosabbá” válik, proaktívan kezeli a forgalmi helyzeteket, optimalizálja a vezetési élményedet, miközben a te észrevétlenül élvezheted a fokozott komfortot és könnyedebb irányíthatóságot.
G6 a mindennapokban
A G6 vezetése meglepően csendes és nyugodt. A szélzaj minimális, inkább csak egy finom, távoli susogás, ami nem zavarja a beszélgetést vagy a zenét az autóban. A futómű azonban meglepően feszes, pattog egy kicsit a magyar utakon.
A Performance verzió WLTP szerinti hatótávja 510 km, és a gyakorlatban tényleg kijön. A teszthét alatt még sikerült egy kicsit optimalizálni is a fogyasztást, úgyhogy hosszabb utakon sem kell aggódni, főleg, ha a külföldi gyorstöltőket is be tudjuk iktatni. A töltés tényleg impresszív: a 451 kW-os teljesítménnyel az akkumulátor 10%-ról 80%-ra 12 perc alatt feltölthető. Ez azt jelenti, hogy akár egy közép-európai nyaralás során sem kell órákat parkolóban várakoznod, ami sokszor a legnagyobb szívás az elektromos autóknál.

Azonban a Sleep Mode az, ami igazán átformálja a hosszú utazás élményét: a menüből kiválasztva az üléseket teljesen vízszintesre dönti, bekapcsolja az állóhelyzeti levegő tisztitást és keringetést, és ha szeretnéd, altató zenét is tudsz hallgatni. Teszteltem, és tökéletes, ha éppen egy rövid (vagy akár hosszú) szunyókálásra van szükséged az autóban, vagy ha a gyerekek szeretnének pihenni. Az opcionálisan megvásárolható XPENG matraccal a belső tér konkrétan ággyá alakítható, szóval tényleg van egy kis “guruló nappali” érzés.

A digitális része is praktikusabb, mint elsőre gondolnád: YouTube és TikTok elérhető közvetlenül az autóból, nincs szükség telefonra vagy plusz netre. A gyerekek is órákig elvannak, miközben te pihenhetsz vagy koncentrálhatsz a vezetésre. Ez nem egy szimpla “tech cucc”, hanem tényleg egy olyan autó, ami a valós életben is kényelmes, praktikus és egyben szórakoztató, ha hosszabb útra indulsz.
Az utazás új dimenziója: amikor az autó időt ad
Ma reggel, amikor beültem az XPENG G6-ba, az első érzés a nyugalom volt. Egyszerűen csak ültem, és úgy éreztem, most tényleg a saját időmbe csöppentem. Nem kellett minden sávra, követési távolságra vagy tükörre figyelnem, az autó mindent intézett.

A vezetés közben az utastér hirtelen valami más lett: a többiek a hátsó ülésen dumáltak, a laptopom és a jegyzeteim a középkonzolon hevertek, én meg csak figyeltem, hallgattam, beszélgettem. Az AI figyelte a szokásaimat, megtanulta, hogyan szeretek gyorsan haladni, mikor lassítani, melyik útvonalakat választom, és minden apró mozdulatnál finoman alkalmazkodott hozzám. Észre sem vettem, de a teszthét végére az autó szinte úgy vezetett velem együtt, mintha épp a legjobb sofőrbarátom lenne.
Ez az élmény tényleg újradefiniálja, mit jelent utazni: nem egy stresszes kötelezettség, hanem az a pillanat, amikor kapcsolatba kerülünk a családdal, magunkkal, és a mindennapok zajától egy kicsit elszakadunk. Az XPENG G6 nem csak autó – ez a saját időnk újradefiniálása, egy guruló közösségi tér, ahol a vezetés tényleg élménnyé válik




