Virtuális kiállítások nyíltak a Magyar Nemzeti Galériában

Írta:
Drive Me Baby

A főpolgármester rendelete szerint, a koronavírus-járvány megfékezésének céljából március 15-től azonnali hatállyal, határozatlan időre bezártak a fővárosi fürdők és az Állatkert is. Március 17-től pedig határozatlan időre bezárnak a Szépművészeti Múzeum és tagintézményei, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Vasarely Múzeum a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel. A gyűjtemények ugyanakkor a kényszerű bezárás alatt aktívan kívánják megosztani a közönséggel digitális tartalmaikat, megnyílnak a virtuális kiállítások – tájékoztatott a Szépművészeti Múzeum.

Virtuális kiállítások: Munkácsy művei is megtekinthetők

Hétfőtől virtuálisan bejárható a Magyar Nemzeti Galéria  Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig című kiállítás az intézmény honlapján. Már elérhető a Remekművek az oktatásban című oldal is. A gyűjtemény fontos műveit bemutató felület a közoktatásban is jól hasznosítható történelem, magyar nyelv- és irodalom, illetve vizuális kultúra órákon. A Szépművészeti Múzeum oldalán is számos tematikus túra mutatja be a múzeum gyűjteményét. A múzeum oldalán azt írják, hogy a korábbi programjaikra elővételben vásárolt jegyek későbbi felhasználási lehetőségéről később adnak tájékoztatást.

Határozatlan időre bezáródtak a kapuk; fotó: Szépművészeti Múzeum

A koronavírussal kapcsolatos híreinket itt olvashatod. Többek között arról is írtunk, hogy március 19-től tanszüneti menetrend szerint indulnak a járatok Budapesten. Érdemes tudni, hogy már nem lehet felszállni az első ajtón a BKV busz- és trolijárataira, megszűnik a helyszíni jegyértékesítés is.

Drive Me Baby

Share
Írta:
Drive Me Baby

Friss

  • Celeb

Pokorny Lia 17 perc alatt végzett a KRESZ-vizsgán, az autókulcsát viszont néha 20 percig keresi

Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…

2026. 11. 05.
  • Autók

Döntött az ENSZ: világszintű új szabályrendszer az automatizált és autonóm vezetés területén

A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…

2026. 11. 04.
  • Autóvilág

Miért a családot hívjuk, ha baj van az úton?

Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…

2026. 11. 04.
  • Autók

Lánctalpas Toyoták a hóban: öt Snowhunter terepjáró készül a SEMA-ra

Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…

2026. 11. 04.
  • Autók

Karakteres megjelenés, néhány szokatlan megoldással – KGM Torres teszt

A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…

2026. 11. 03.
  • Nők az autóvilágban

Környei Ágnes: az egyedi megközelítések inspirálnak a munkámban és az autóválasztásban is

Egy sikeres forgalmi vizsga a névnapján, az első saját Fiat Punto, egy sportos Stilo Racing…

2026. 11. 03.