tanszuneti mentrend bkk
A tanszüneti menetrend fokozatosan lép életbe

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként március 16-tól, hétfőtől ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók. A döntéshez kapcsolódóan – tekintettel a számos fővárosi cégnél elrendelt home office munkavégzés miatti forgalomcsökkenésre is – március 19-től, csütörtöktől a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok, így a reggeli és a délutáni csúcsidőben 10 százalékkal csökken a járművek száma. A budapesti utasforgalom csak a diákok távolmaradása miatt közel 35 százalékkal apadhat. Ennek ellenére természetesen érdemes megfogadni, betartani az alábbi tanácsokat, és odafigyelni saját és utastársaink egészségére.

Tanszüneti menetrend: leginkább a reggeli és délutáni csúcsidei indulásokat érinti

A március 16-a, hétfő reggeli tapasztalatok szerint a járatok kihasználtsága jelentősen csökkent, a járművek 20-40 százalékos telítettséggel közlekedtek. A forgalomcsökkenés a járványveszélyhez kapcsolódóan elrendelt kormányzati intézkedések tükrében várható volt. A budapesti utasforgalom mintegy 35 százalékát a diákok adják, ezért az oktatási intézmények bezárásával már eleve ennyivel kevesebben utaztak a járműveken. Az egyre több fővárosi cégnél elrendelt home office munkavégzés szintén hozzájárult a forgalomcsökkenéshez. „Az iskolák működésének szüneteltetése szülőként a több ezer fővárosi járművezető egy részét is érinti. Ehhez kapcsolódóan beosztásuk jelentős átszervezést igényel, ezért a tanszüneti menetrend csütörtökig fokozatosan lép életbe” – mondta el az intézkedéshez kapcsolódóan Dr. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója.

bkk menetrend koronavírus
Nem lehet jegyet venni a sofőrtől, védik a BKK alkalmazottakat

A tanítási szünetben érvényes menetrend március 19-ig, csütörtökig fokozatosan életbe lép, a járatokat üzemeltető BKV Zrt. és VT-Arriva Kft. addig elvégzi a járművezetői beosztások átszervezését. A tanszüneti menetrend főként a reggeli és a délutáni csúcsidei indulásokat érinti. A tanítási időszakban megszokottnál mintegy 10 százalékkal kevesebb járatindulást tartalmaz, és körülbelül 200 fővárosi járművet és járművezetőt tud tehermentesíteni az átmeneti időszakban.

A tanítási szünetben érvényes menetrendek megtalálhatók a BKK honlapján a www.bkk.hu/menetrend címen. Mobilapplikációként és a BKK weboldalán is elérhető BKK FUTÁR alkalmazás valós idejű járatinformációk alapján mindig az optimális útvonalat ajánlja fel úti célunk megközelítéséhez.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •