Várkonyi Andrea úgy alszik Mészáros Lőrinc mellkasán, mint egy kisbaba

Írta:
Drive Me Baby

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a napokban jelent meg Várkonyi Andrea nagy első, nagy érdeklődéssel várt könyve, amelyben egészen intim részleteket is elárul férjével, Mészáros Lőrinccel közös életükről. A volt híradós könyvéről többet is megtudhatsz, ha ide kattintasz: Óriási bejelentést tett Várkonyi Andrea, ez biztosan nagyot fog szólni

„Egy férfihoz számomra a hatalom is hozzátartozik.”

„A minőségi párkapcsolat az én felfogásom szerint az, amelyik minden értelemben kielégítő tud lenni. Én azt a férfit keresem, aki nemcsak a szerelmem, hanem barát is, szexpartner is, társ is – írja Andrea könyve nyomán a Blikk. A korábbian műsorvezetőként dolgozó Andrea azt is megosztja az olvasóval, hogy számára milyen az ideális férfi:

„Az én szememben a férfiasságba beletartozik az is, hogy az illető valamit elért az élete során, saját karrierje, egzisztenciája van. Itt nem a forintok számítanak, hanem hogy valamit kezd az életével. Egy férfihoz számomra a hatalom is hozzátartozik. Nem politikai hatalom, hanem az, hogy a pályáján nem a ranglétra alján áll, hanem fel tud mutatni valamit, amit elért, kiharcolt, saját érdemei, tudása, képzettsége alapján.” Ezt se hagyd ki: Ezt eddig senki sem tudta Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc kapcsolatáról

Ha érdekel, milyen intim részleteket osztott még meg párkapcsolatáról Várkonyi Andrea új könyvében, lapozz a következő oldalra.

Oldal: 1 2

Drive Me Baby

Friss

  • Autók

Elegáns, de vagány családi SUV –  Mercedes-Benz GLB 200 4MATIC Hybrid teszt

Vannak autók, amelyek első pillantásra leveszik az embert a lábáról, és vannak olyanok, amelyek szépen,…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Ford és a Geely összefog Európában: új crossoverek és elektromos SUV-ok készülnek Valenciában

A Ford és a Geely Auto közös vállalatot hoz létre a Ford spanyolországi gyárában, ahol…

2026. 07. 24.
  • Autók

A Tesla autói már beszélgetnek veled: megérkezett Európába a Grok mesterséges intelligencia

A Tesla elindította a Grok mesterséges intelligencia európai bevezetését. Az új AI-asszisztens már Magyarországon is…

2026. 07. 24.
  • Hírek

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

A Használtautó.hu adatai szerint a Porsche 911 toronymagasan vezeti a legkeresettebb álomautók listáját.

2026. 07. 23.
  • Autóvilág

60 óra, 450 kamion és 1000 ember – így költözik egyik országból a másikba a Formula–1

A versenyből a legtöbben csak azt látják, amikor pénteken felnyilnak a garázskapuk, a versenyautók kigördülnek…

2026. 07. 23.
  • DMB Kisokos

Még csak most jön az igazi nyári próbatétel: készítsük fel az autót a további hőségre és a hirtelen viharokra!

A forróság és a viharok a járművek abroncsait is komoly próbatétel elé állítják.

2026. 07. 23.