Varga Izabella elárulta a titkot: ekkor forgatják a Barátok közt utolsó epizódját

Írta:
Kámány Andrea

Varga Izabella, a Barátok közt című televíziós sorozat ügyvédnője, elárulta, mikor ér véget az ország egyik legnézettebb teleregénye. A dátum pedig közelebb van, mint gondolnánk.

Többé már nem leszünk Barátok közt

Tíz nap múlva lezárul egy korszak. Véget ér a több, mint húsz éven át tartó magyar napi sorozat. Legalábbis ez derül ki Varga Izabella, mindenki Balogh Nórájának Instagramon közzé tett posztjából. Ahogyan arról már mi is beszámoltunk, a sorozat valóban a vége felé közeledik. Eddig azonban senki sem tudta, pontosan mikor is áll le a forgatás.

Sikerekben és botrányokban sem volt hiány

A kezdetben számos rekordot döntögető napi sorozat az elmúlt időszakban már egyáltalán nem teljesített jól. Az Rtl Klub állítása szerint a Barátok közt a minimálisan elvárható nézettséget sem hozta. Emellett pedig azzal is szembe kellett nézniük az alkotóknak, hogy a sorozat utolsó heteinek teljes cselekménysorozatát valaki kiszivárogtatta néhány bulvárlapnak, köztük a Blikknek. A magazin később azt írta, hogy az informátor vélhetően egy dühös stábtag lehetett, akinek a felfedésére belső vizsgálatot indított a sorozat producere.

(Fotó: RTL klub)

A Barátok közt legelső epizódját 1998. október 26-án láthatta a televíziós közönség. A sorozat összesen 23 évadot élt meg. A produkció számos díjat bezsebelt az évek során, köztük a Story Ötcsillag-díját is, 2001 -ben és 2008-ban. A több, mint 1000 epizódot megélt széria utolsó részeit nyáron láthatja a nagyközönség a televízió képernyőjén.

Ha kíváncsi vagy, milyen autóval gazdagodott a sorozat egyik népszerű sztárja, kattints ide!

Kámány Andrea

Friss

  • Autóvilág

A nap, amikor Magyarország belépett az F1 pontszerzők közé – Baumgartner Zsolt legendás Indianapolis-i futama

Egy magyar F1-történet, ami nem csak a Hungaroringről szólt Baumgartner Zsolt neve örökre beírta magát…

2026. 06. 28.
  • Egyéb

Forró autó, forróbb valóság: percek alatt szaunává válik az utastér – így védekezhetsz a kánikula ellen

A nyári hőhullámok nemcsak az embereket, hanem az autókat is extrém terhelés alá helyezik. A…

2026. 06. 28.
  • Autók

BEV, PHEV vagy HEV? – Így működnek az elektromos és hibrid autók valójában

Az elektromobilitás világában ma már nem egyetlen „elektromos autó” létezik, hanem több különböző technológiai megoldás…

2026. 06. 27.
  • Hírek

Szombaton ne indulj autóval a belvárosba: a Pride miatt teljesen átalakul Budapest közlekedése

Autóval a belvárosba szombaton? Inkább ne Június 27-én, szombaton mindenképp érdemes letenni az autót a…

2026. 06. 27.
  • Autók

Családi SUP hétvége a Tisza-tónál – Toyota RAV4 GR Sport teszt

Van az a pillanat a négynapos hosszú hétvégék előtt, amikor a ház előtt állva, a…

2026. 06. 26.
  • Autók

Új GT-fejezet a Hungaroringen: bemutatkozik a Gamota Racing a GT Openben

A Hungaroring július első hétvégéjén ismét a nemzetközi GT-versenyzés egyik kiemelt állomásává válik, amikor az…

2026. 06. 26.