A világ legnagyobb mobilfotós versenyén, a Huawei NEXT-IMAGE Awards-on Tompa Attila Generációk című alkotása nyerte el Az év fotósa címet, valamint a fődíjjal járó 10 ezer dollárt. A nyertes kép egy nagymama és unokája közötti kapcsolatát jeleníti meg, ami helyet kapott még a modern technológia is. Tipp: Fogd a kenyeret és fuss! Kasszamentes Aldi nyílt Londonban
A 2021-es verseny témája a Better Together volt, amely a sok hónapos bezártság utáni találkozások örömére, a társadalmi együttlét fontosságára utalt. A közlemény szerint a megmérettetésre több mint száz országból egymilliót meghaladó nevezés érkezett, az amatőr és profi fotósok tíz kategóriában küldhették be Huawei telefonokkal készített képeiket vagy videóikat.
A magyar amatőr fotósnak egyébként nem ez az első győzelme: 2020-ban Hard Life című alkotása nyerte el az Arcok (Faces) kategória legjobbjának járó díjat a verseny magyarországi megmérettetésén. Tompa Attilát elárulta, hogy a képen kislánya és anyósa szerepel, utóbbinak éppen akkor ajándékozta a tabletet, amelyről mesét olvas fel.
Ajánló:
Forrás: MTI
Megkezdődött a Párizsi Autószalonon bemutatott Geely MONJARO EM-i magyarországi előrendelése. Az új energiás hajtásrendszerek és…
Pokorny Lia számára az autó sosem volt státuszszimbólum, sokkal inkább praktikus társ a mindennapokban: időt…
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba hozatala elképzelhetetlen…
Ismerős az érzés, amikor kigyullad egy sárga ikon a műszerfalon, fura koppanás hallatszik a futóműből,…
Kerekek helyett lánctalpak, emelt futómű és expedíciós felszerelés: a Toyota Snowhunter tanulmányautói a komoly téli…
A KGM Torres már ránézésre is kitűnik a városi terepjárók közül. Szögletes formái és markáns…